rólunk
Túravezetőink
Túravezetőink
Hajdú Dániel (közgarázda)
Az Egyesület motorja és üzemanyaga egy személyben. Szervez-tervez-megvalósít. A Tisza-tavat jobban ismeri a gyerekszobájánál, a kócsagok, és a horgászok egyaránt előre köszönnek neki! Kiváló rizses lecsót készít, őrült ötleteivel bármilyen körülmények között képes feldobni a társaság hangulatát. Az első hó megérkeztével az evezőlapátot sílécekre cseréli, és végtelen türelemmel oktatja a kezdőket és a haladókat a karcolt lendület bűvös tudományára.
Koncz Gergely (mérnök – műanyagász)
Hajót épít. Megteheti, valahol ez a szakmája, de igazából nem is ez a fontos. Az álmaiért küzd, sikerrel, és ez az, ami kiemeli a hétköznapokból. Mindent tud a vízről. Szakmájához mért magabiztossággal és precizitással vezeti a csoportjait. Zsonglőr a vízen és a sziklafalon egyaránt. Utálja a paradicsomos káposztát, és azt, ha a bátyja gitározik.
Koncz Máté (agrárteenager – kerék - és lókötő)
Lételeme a Felső-Tisza (és nem kizárólag a Szatmári Szilva, és a beregi lányok miatt). Víziámokfutó. Evezett Ausztriában, Németországban, Angliában, és néha határt sértett Ukrajna és Szlovákia irányában is. Ez utóbbit illetékes hatóságok előtt szemrebbenés nélkül tagadja. Kis híján hivatásos raftingtúra-vezető - a tajtékzó hullámokkal már egész jól boldogul, az osztrák bürokráciát azonban még tanulnia kell. Egyszer főzőversenyt nyert harcsapaprikással.
Ata
Hivatásos gráflovag, az első számú gyalogbéka - univerzális túragép, feltartóztathatatlan vízi konkvisztádor, a Bodrog bajnoka, a Tisza titánja, a Hernád hőse… de kitűnően kiismeri magát a Salza habjai közt is.
Jáksow (Bohati Bence)
Valódi Cyberpicasso. Legfőbb időtöltése jelenleg az új honlap arculatának kialakítása, ami a szemünkben valóban főmágusi magasságokba emeli. Aztán persze veszi az evezőlapátot és a webgrafikusabbik mivoltát kissé félretéve rohan meglesni a bakcsókat, felkeresni a legeldugottabb tisza-tavi lagúnákat, s a legszebb helyekről végignézni, s egyben megmutatni a naplementéket. Vigyázat, fényképező természetesen ilyenkor is van nála...
Hajni
Hajdú Hajnalka (Kaja, esetenként Marienka)
Mint ahogyan egy hegyi patakot nem lehet elképzelni csobogása nélkül, miként a virágzó hársfához hozzátartozik a tavasz illata s a fagylaltnak (és általában a sörnek is) a hidege adja meg igazi értelmét, úgy Hajnit talán fel sem ismernénk az állandó, szűnni nem akaró, kedves mosolya, és az enyvként ragadó, örök jókedve nélkül.
A társasága már önmagában felvillanyozza az embert, s jelenlétében pillanatok alatt megtalálják a közös hangot a legkülönfélébb jellemek is. Mindőnk közül Ő a legnyitottabb az újra, a változatosságra, szüntelen keresi a számunkra eddig ismeretlen helyeket, és ha rajta múlna, talán már Tibetbe is szerveznénk túrákat. Persze, ha próbálnánk visszafogni, akkor se menne...szóval jövőre Tibet! :o)
Csikós Nóra
Fut, de nem menekül. (hanem táj – ezt add össze) Tanít, méghozzá nagyon. Mosolyog, és tündérien, főz, ráadásul kiválóan…valamint leginkább Daninak. Ő az élesebbik szemünk, az igazabbik megérzésünk, a helyesebbik meglátásunk.
Harsányi Károly (Sir)
Mindőnk Mentora, afféle kenus belőlenőttemén… Nagyjából a betűvetést tanultuk, amikor Ő már a vizet járta. Vízi gavallér, vízparti tűzimádó. A tábortüzek legendás mesélője, történeteiben a valaha élt legnagyobb vízitúrások ragadnak újra lapátot. Kutató ornitológus, újraalkotta a madárvilág rendszertanát, mertugyebár az éticsirkén kívül a madár lehet még veréb, vagy pediglen sas, de innentől majd Ő folytatja…”
Barczi Krisztina
Valódi Tengeri Medve… vagy legalábbis folyami… de ez a végeredményen nem sokat változtat. Mindőnkhöz hasonlóan az Ő kiteljesedéséhez is vízre van szükség… méghozzá sokra. Egyaránt otthonosan mozog a tiszaháti homokpadokon, a Tisza tó nádasai közt, a Bodrog ártéri erdei mentén, vagy épp a Hernád lépten nyomon felbukkanó duzzasztóinak labirintusában. Színes egyéniség... két lábon járó mosolyterápia.
