Faültetés Eger mellett

2019. november 23 - november 23. (1 nap, 0 éjszaka)

Jelentkezem
Faültetés Eger mellett

Miért ültetünk fákat?

Azért, mert a fák széndioxidot kötnek meg és oxigént termelnek. Egy kis erdőt szeretnénk létrehozni, ami alkalmas lesz a szabadidő kellemes eltöltésére is. Őshonos fafajtákat fogunk választani, amik jól illeszkednek a magyarországi ökológiai rendszerbe, és vegyesen választunk fafajtákat, hogy a biológiai sokféleség is minél nagyobb lehessen.

Békatutaj erdő Eger mellett

A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága Eger mellett bocsátott a rendelkezésünkre egy kellemes területet, ahol elültethetjük a felajánlásaitokból vásárolt facsemetéket.

Ehhez nincs szükség másra, mint

  • egy területre (a BNPI rendelkezésünkre bocsátja)
  • egy csomó facsemetére (ezt mi intézzük az álataltok biztosított forrásból)
  • fákat megvédő oszlopokra és kerítésekre (ezt is)
  • egy csomó szerszámra (ezt részben mi intézzük, részben Ti)
  • és egy csomó lelkes segítőre (ez vagy többek között Te is)

Az alábbi képen a kijelölt terület látszik még kaszálás előtt.

Várható program

Reggel nekilátunk, és csináljuk, amig be nem fejeztük.
Mivel nekünk is ez az első ilyen akció, nem tudjuk, hogy mikorra fogunk végezni. Reményeink szerint estére minden csemete a földbe lesz és mindegyik meg lesz önötzve, és meg lesz védve a vadaktól.

Ebédre rittyentünk valami bográcsos finomságot. Ennek elkészítésében is lehet segíteni.

Ha véletlenül nem végeznénk szombaton, akkor befejezzük vasárnap. Az ország más tájáról érkező és ráérő aktivistáknak igyekszünk szállást találni a városban.

A gyülekező pontos helyét és idejét majd a fórumon tesszük közzé. Ugyanitt lehet majd egyeztetni a telekocsik beosztásáról is.

Munkafolyamatok

A terület a munka napjára már lekaszált állapotban vár ránk, és a kerítés oszlopainak is ki lesznek fúrva a gödrök. Nekünk nagyvonalakban az alábbi feladatokat kell elvégezni:

  • az akác kerítésoszlopokat a helyére cipelni és "elültetni"
  • a vadhálót kitekerni, megfeszíteni, U-szögekkel rögzíteni
  • gödörfúró gépekkel 327 db 40-50 cm mély gödröt fúrni (ehhez célszerű nagydarabnak, és erősnek lenni)
  • a csemetéket elültetni, iszapolni, döngölni

A fentiekből talán kiolvasható, hogy a munkák jelentős része nehéz fizikai munka, aminek egy része még balesetveszélyes is, szóval ezt vegyétek figyelembe a jelentkezéskor.

Eszközök

Igyekszünk minél több eszközt rendelkezésre bocsátani, de rátok is számítunk ebben. Kérlek a jelentkezéskor a megjegyzés rovatba írjátok be, hogy az alábbi eszközök közül mit tudtok magatokkal hozni:

  • motoros gödörfúró (lesz több is, de ha valakinek van otthon, vagy könnyedén tud szerezni, arról mindeképpen szóljon!)
  • hántoló kés (az oszlopok egy része vastagabb, mint a gödör)

Mit kell hozni?

Ha tudsz, hozz magaddal bármit az alábbi szerszámok közül:

  • oszlopfúró
  • ásó
  • kapa
  • nagyharang
  • csípőfogó, kombináltfogó
  • munkavédelmi kesztyű

A jelentkezés végén a megjegyzés rovatban légyszi add meg, hogy várhatóan milyen szerszámot tudsz magaddal hozni!

Mindenképp hozz magaddal tányért és evőeszközt az ebédhez!

További részletek a fásítás okairól, várt eredményéről, pénzügyi hátteréről, stb>

Kik lesznek jelen?

Az akción elsősorban a Békatutaj túravezetőit, és utasai lesznek jelen, de mindenkit várunk szeretettel, aki szeretne segíteni. 

Ajándékutalvány

Vásárolj ajándékutalványt erre a túrára és lepj meg valakit!

Megvásárolom