Húsvéti Párkereső túra a (Szlovák) paradicsomban

2019. április 19 - április 22. (4 nap, 3 éjszaka)

Jelentkezem
Húsvéti Párkereső túra a (Szlovák) paradicsomban

Az ismerkedéshez hatalmas előnyt kap minden résztvevő:

a természet és a túrázás szeretetét, 
mert a közös érdeklődés garantált!

Milyen háttérrel lehetne könnyebb dolga Cupidonak, mint Kárpátok egyik legszebb, közkedvelt gyöngyszeme a Szlovák Paradicsom. Eredeti, kevésbé romantikus nevén szólítva, a Letanovi mészkőhegység (K-Ny-i irányban 26 km; É-D-i irányba mindösszesen 18 km) szurdokai tették hatalmassá. Szinte hihetetlen, hogy ezen a tenyérnyi területen hogy fér el ennyi káprázatos természeti csoda...

A 4 napba belesűrítettük a Szlovák paradicsom legszebb szurdokait, és a környék legjobb túráit, így eljutunk a Szádelő völgybe és hazafelé útba ejtjük a középkorból ránk maradt Somoskői várat is.
Egy kényelmes túrázásra és kellemes társaságra számítsatok!

Szerelem, boldogság, házasság, gyermek, iskola, unoka, aranylakodalom? Talán kicsit előreszaladtam, de összegezve a hétvége mérlegét: ebből bizony csak jól jöhetsz ki, mert a legrosszabb verzió szerint is egy szuper túrán veszel részt a Szlovák Paradicsomban.

Programunkra kizárólag egyedülállóak jelentkezését fogadjuk el és külön ügyelünk a nemek arányára, így adva a legnagyobb esélyt az igeneknek. :) Oly annyira ügyelünk a nemek és az igenek arányára, hogy úgy döntöttünk férfi és női túravezetőt is küldünk a Szlovák paradicsomba :)

Visszatérítjük az út teljes részvételi díját...

... ha a túránkon összejössz egy sráccal / lánnyal, és két éven belül összeházasodtok. Hadd legyen ez esetben miénk az első nászajándék. :)

Program

A húsvéti locsolkodást 3 helyszínen teljesítjük! Két napot töltünk a Szlovák paradicsom legszebb szurdokaiban. Az odafelé vezető úton megállunk a Szádelői völgyben, ahol felkapaszkodunk a virágokkal borított karszt fennsíkra is, hazafelé pedig Somoskői váránál állunk meg egy rövidebb kirándulás erejéig.

1. nap - Szádelői völgy, könnyű túra

Kora reggel indulunk busszal Budapestről, hogy a déli órákban már a Szlovák-Magyar határnál található Szádelői-völgy bejáratánál lehessünk. A buszunkat hátrahagyva elindulunk a 100-200 méter magas sziklafalak közötti szűk völgyben.  Rövid időn belül, egy komolyabb kaptatót letudva érkezünk meg a gyönyörű, tavaszi ruhájába bújt Szádelői fennsíkra.A Szádelői-fennsíkonA 3-4 órás könnyű túra után visszaülünk a buszba és továbbutazunk a Szlovák paradicsom  szívébe, Vernárba, ahol a következő 3 éjszakát töltjük. Az esti órákban már a szálláshelyünkön koccintunk.

Mivel nagybusszal megyünk az ismerkedés már itt kezdetét veheti. Helyesebben veszi is!

2. nap - Szurdoktúra, tériszonyosoknak nem ajánlott!

A mészkőből és dolomitból álló karszt fennsíkot, meredek esésű patakok, mély szurdokok szabdalják. A felszíni karszt jelenségek - töbrök, beomlások, sziklarétek - alatt a mélyben barlangok húzódnak.
Te is az a fajta kisgyerek voltál, aki minden fára felcsimpaszkodott és minden patakba beleugrált?
Te is olyan felnőtt lettél, aki folyton a kalandot és a természeti szépségeket keresi?
Nos, jó helyen jársz, biztosak vagyunk benne, hogy Te is azonnal beleszeretsz majd Szlovákia dongaútjaival kiépített, izgalmas paradicsomi világába!
Lenézni ér, de csak ha nincs tériszonyod!!!

A közös reggeli és a szendvicskészítés után egész napos kalandot keresünk! Alig két km megtétele után, káprázatos panoráma tárul elénk a Tamásfalvi kilátóból. Rövid ábrándozás, gyönyörködés után indulunk is tovább! A Fehér-patak völgyén áthaladva a paradicsom legizgalmasabb szurdokához, a Sokolia dolinához érünk.
A sokak által Sólyom-völgyként ismert szurdoktúra szédületes magasságokba törő létra -és hídrendszeréről híres. Felfelé haladva a Fátyol vízesés lehulló vízcseppjei gyönyörködtetnek minket.

3. nap -Hernád áttörés

Úti célunk a Hernád folyó egy rövid,  kanyonszerű völgyben kanyargó szakasza, a Szlovák paradicsom kihagyhatatlan turisztikai attrakciója, a Hernád-áttörés. A víz sokszor több száz méter magasságú sziklafalak tövében zúdul tovább, emlékezetessé téve a látványt, melynek túránk során végig részesei lehetünk.
Utunkat gyakran a tajtékzó hullámok feletti, sziklákhoz erősített vastálcák teszik izgalmassá. Az egyik pillanatban a víz közvetlen közelében ballagunk, a következőben már több emelet magasan egyensúlyozunk láncokba kapaszkodva.
A túra hosszát a csapat igényeihez igazítjuk, terveink szerint 4-6 órás utat teszünk. Sietni nem kell, miénk lesz az egész nap.

4. nap - Somoskői vár - bazaltorgona-hazaindulás

3 óra testmozgás, 20 perc történelem, 5 perc geológia, avagy túra Somoskőn, ahol minden bazaltból épült. A hazafelé vezető úton megállunk a szlovák-magyar határon, hogy tegyünk egy 3-4 órás búcsútúrát.

Felmászunk a középkori Somoskői várba, megnézzük a bazaltsípokat és elmerülünk a környék csodálatos panorámájában. Majd két órája lesz mindenkinek a telefonszám cserére, amíg visszaérünk Budapestre. Aztán akik úgy gondolják, azok akár kézenfogva is hazasétálhatnak...

Szállás

A Paradicsom kapujában található vernári szállásunk igazán kellemes pihenést tesz lehetővé az egész napos túrák után. A szálláson wellness részleg működik szaunával és jacuzzival.  A szobák 4 ágyasok, saját fürdőszobákkal rendelkeznek. Az étteremben lehet vacsorát kérni, a részvételi díj tartalmazza a reggelik költségét.Szállás a Szlovák paradicsomban

Ellátás

A részvételi díj tartalmazza a 3 reggelit a szállás éttermében. Ugyanitt lehet rendelni vacsorát. Nap közben lesz lehetőség boltban vásárolni a szendvicsekhez.

Utazás

Az utazás nagy busszal történik, melynek díját a részvételi díj tartalmazza. A budapesti indulás pontos idejét a túra előtti hetekben kiküldésre kerülő utastájékoztató fogja tartalmazni.

Túrák nehézsége

A túrák könnyen teljesíthetők átlagosan sportos emberkéknek. Útközben vaslétrákra kapaszkodunk, fagerendákon lépkedünk, máskor a patakból kiálló sziklákon lépkedünk. Ha tériszonyos vagy, vagy nagyon rossz a lépésbiztonságod, akkor nem biztos, hogy jó helyen jársz.

Felszerelés

Cipő: túrához kényelmes bejáratott bakancsot célszerű húzni. Egyéb, feltétlen szükséges kiegészítők: Bármikor elkaphat minket egy eső, úgyhogy esőkabátot, esőnadrágot is csomagoljál, biztos, ami biztos. Egy 15-20 literes hátizsákot is hozz a túrákhoz.

Pénz

A fizetőeszköz az Euro. Bankkártya és hitelkártya használata elfogadott, de azért hozz magaddal készpénzt is, amit még otthon váltottál.

Egészség

Alapvető orvosságot, gyógyszereket érdemes hozni, például lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, valamint fertőtlenítőszert, ragtapaszt. Apró trükk túrázóknak: sokszor a sarokról lecsúszott zokni miatt töri fel a lábunkat a cipő. Gyógyszertárban kb. 200 forintért be tudsz szerezni egy kis vazelint, amivel ha bekened vékonyan a sarkadat, nem csúszkál a zoknid! A hegyekben magas UV sugárzás miatt naptejet mindenképpen hozzál magaddal.

A Békatutajos utazásokon a társaság zöme 1975 és 1995 között született fiatal felnőtt. A kor persze másodlagos, szívesen látunk Téged is, ha az alábbiakkal azonosulni tudsz.

A közösségünkben van a helyed, ha…

  • ha a világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
  • ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
  • ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
  • ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
  • ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
  • ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.

Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.

Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)

Nem azoknak szólnak a túráink, akik…

  • ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
  • ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.

Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,

  • ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.

Nem fogadjuk a jelentkezését, annak...

  • ... akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát

Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.

Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is. 

Nagy szeretettel várunk, ha a fent megjelölt kategóriába tartozol! :)

A túravezetők

Biztosan egy fiú és egy lány túravezető lesz. Az arányok felborulásának elkerülése végett. :)

A résztvevők száma

kb. 30 fő körül várható. 15 fiú és 15 lány. :)

"Nekem minden nagyon tetszett, jó volt a szervezés és nagyon megfelelőek voltak a túravezetők. 
Első túrám volt a Békatutajjal, de biztosan nem az utolsó, hiszen már jelentkeztem is másikra ;)" /Viktória/

"Kiváló volt Balázs és Bendegúz munkája, csillagos ötösre értékelem őket. Köszönjük a jó hangulatot amit teremtetteket, lazaságot amit mutattatok és átadtatok. :)" /Rooooland/

"Minden nagyszerűen és rutinosan meg volt szervezve." /Orsolya/

Az egyik referenciapárunk: Boróka és András ;)
jegyespár

"Nagy izgalommal vártam a túrát, az indulás helyszínére érkezve felszálltam a buszra és leültem a első szabad helyre, egy kedves lány mellé. Ő volt Évi, akivel már a buszon sok mindent megtudtunk egymásról, majd egész hétvégén együtt túráztuk, és szinte meg is feledkeztünk a többiekről. Mint utólag kiderült, velem ellentétben Évi az utolsó pillanatig várt a jelentkezéssel és várólistásként majdnem lemaradt. De szerencsére csak majdnem!

A békatutajos hétvége eltelt, úgy, ahogy azóta még rengeteg túrázással, biciklizéssel, síeléssel és egyéb közös programmal teli hétvége és hétköznap. Nagyszerű döntés volt jelentkezni a túrára és odaülni a buszon Évi mellé. Köszönjük a Bėkatutajnak, hogy megteremtette a lehetőséget, hogy megtalálhassuk azt, akit már régóta kerestünk, de nem találtuk. Azóta egy gyönyörű túrán már megkértem Évi kezét, és várjuk az augusztusi esküvőt! :) "

Évi és Balázs


Tömören

Időpont: 2019. április 19-22. 
Szállás: kényelmes 4 ágyas szobákban, panzióban
Ellátás: 3 bőséges éttermi reggeli
Utazás: nagybusszal
Várható létszám: kb. 30 fő (15 fiú és 15 lány)

Részvételi díj

A részvételi díj 70.000,- Ft/fő, amely tartalmazza:

  • utazást kényelmes autóbusszal,
  • reggelit 3 alkalommal a szállás éttermében,
  • a szállást 3 éjszakára,
  • nemzeti park belépőt 3 napra,
  • a somoksői vár és a szádelői-völgy belépőinek a díját,
  • egy alkalommal szaunaestet,
  • a túravezetést 4 napra,
  • a szervezést.

A részvételi díj nem tartalmazza a további étkezések és a biztosítás árát.

Jelentkezés

Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk!  Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem. :)

A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal.

Fizetési ütemezés

Ha több, mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértékét a túrakiírás tartalmazza. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.

Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.

Mi van, ha közbejön valami?

Ha nálunk kötöd az utasbiztosításod, akkor a részvételi díj 4%-áért tudunk kötni útlemondási biztosítást is, így ha komoly dolog jön közbe, a biztosító visszafizeti a teljes részvételi díjat. A jelentkezési folyamatban igényelj útlemondási biztosítást, ha szeretnél ilyet!

Kérdésed van?

Írj nekünk e-mailt! Legfeljebb egy munkanapon belül választ kapsz!

Ajándékutalvány

Vásárolj ajándékutalványt erre a túrára és lepj meg valakit!

Megvásárolom