Párkereső túra a Bükk-fennsík romantikus vidékén

Az ismerkedéshez hatalmas előnyt kap minden résztvevő: a természet és a túrázás szeretetét, mert a közös érdeklődés garantált!

Magunkba szippantjuk a kora nyár illatát az erdőben, tűz és bogrács mellett beszélgetünk nagyokat.

Ezúttal kis hazánkon belül maradunk, hiszen itt is van sok csodás hely, amit érdemes felkeresni. Kihasználjuk a pünkösdi hosszú hétvégét, hogy minél többet bebarangolhassunk a Bükk-fennsík legszebb részeiből.

Gyere velünk, ne maradj otthon! ;)

A jelenlegi szabályok szerint védettségi igazolvány szükséges a részvételhez. Kérünk, csak akkor jelentkezz, ha van, vagy a túra indulásáig lesz igazolványod!

Elsősorban lányok jelentkezését várjuk! Fiúk jelentkezését csak akkor tudjuk visszaigazolni, ha a lányok létszáma eléri a fiúkét!

1. nap – Megérkezés, ismerkedés és ráhangolódás a tábortűznél

Péntek estefelé találkozunk a szállásunkon, a Bükk-fennsík szívében. Megérkezés után tüzet rakunk, és elkezdjük a vacsorát készíteni. Tűzifagyűjtés, tűzgyújtás, krumplipucolás, hagymaaprítás, pálinkakínálás – ilyen és ehhez hasonló versenyszámokban mérettetheti meg magát mindenki. :)Közben nem feledkezünk meg hétvégénk egyik fő apropójáról sem: ismerkedünk! Kettesével vagy csoportosan, a lényeg, hogy a másnapi reggelinél már nevén tudd szólítani azt, akinek szeretnéd a lekváros kenyerét elkészíteni.

2. nap – Bércek és barlangok

Szombaton reggeli után túracipőt húzunk, és bevesszük magunkat a Bükk rengetegébe. A Bükk Magyarország legnagyobb átlagmagassággal büszkélkedő hegysége, számtalan csúcsa emelkedik 900 méter fölé. Ezekből felkeresünk párat, hogy összehasonlíthassuk, melyikről nyílik a legszebb panoráma. Barlangból sincs hiány a hegységben (több mint 1100 található itt!), útba ejtünk egyet-kettőt. 

Egész napos túrát teszünk kellemes tempóban, közben néha megállunk, hogy csendben meghallgassuk az erdő ezernyi hangját. Egy madárhang-felismerő verseny vagy számháború is szóba jöhet.
A szombat este nemcsak a közös vacsorakészítésé lesz, hanem egy borkóstolóra is sor kerül. Borászunk, aki a Magyar Sommelier Szövetség alapító tagja, igazi szenvedéllyel mesél nekünk az Egri borvidékről és borokról, a szőlőtermesztésről és bortermelésről. Egyik borát orvosságként aposztrofálja, míg egy másikra mondták már, hogy olyan, mint az anyatej. Meleg májusi este, kiváló egri borok, hamvadó tábortűz, millió csillag az égen… Hát nem maga a tökély? :)

3. nap – Mezők és vadvirágok

Mivel előző este csak kiváló minőségű nedűket ittunk, vasárnap reggel nem húz a fejünk, így kipihenten, újult erővel indulunk a napi túránkra. :)Zöldellő réteken, töbrök és víznyelők mellett visz az utunk. Ebédünk elfogyasztására jobb helyet el sem tudnánk képzelni, mint a fennsík legnagyobb rétjét, a Nagy-mezőt. Leheveredünk a vadvirágokkal borított réten, és kipróbáljuk, milyen visszhangot vetnek a környező bércek. Egy-egy lombos fa árnyéka pedig jó hely lehet egy meghittebb beszélgetésre a romantikus környezetben.
Este megint fakanalat ragadunk, és közösen elkészítjük a vacsorát.

4. nap – Búcsútúra

Szerencsére a Bükkben bőven akad látnivaló, így az utolsó nap sem maradunk túra nélkül. Levezetésképpen fenyvesek és bükkösök közt barangolunk még néhány órát. Kedvünk és az időjárás függvényében felkeresünk egy-két forrást, még egyszer megcsodáljuk a panorámát egy csúcsról, keresztülsétálunk a fennsík sok-sok rétjének néhányán. Délután az autóinkhoz visszaérve, kontaktcsere után fájó szívvel búcsút intünk újdonsült barátainknak.



A pontos útvonalakról a körülmények és a csapat erőnléte és kedve alapján a túravezető a helyszínen fog dönteni. Ezért csak hozzávetőleges távokat és szinteket tudunk: kb. 10-15 km per nap, kb. 400-500 méter szinttel fel és le első nap, kb. 200-300 méter szinttel fel és le második és harmadik nap.

Szingli vagy és már nagyon unod?

Programunkra kizárólag egyedülállók jelentkezését fogadjuk el, és külön ügyelünk a nemek arányára, így adva a legnagyobb esélyt az igeneknek. :)

Visszatérítjük az út teljes részvételi díját...

... ha a túránkon összejössz egy sráccal / lánnyal, és két éven belül összeházasodtok. Hadd legyen ez esetben miénk az első nászajándék. :)

Tényleg működnek a párkereső túrák?

Mekkora esélyed van párt találni? Milyen korosztály jelentkezik? Mennyire "erőltetjük" a párkeresést? - Gyakran ismételt kérdésekre válaszok a blogunkon >>

Szállás

Már a szállás is maga a romantika: a Bükk erdejének közepén áll egy nagyon szépen felújított turistaház, az lesz a bázisunk a hétvégére. Választhatsz, hogy a 12 fős szobában szeretnél aludni, amihez 2 zuhanyzó és 2 WC tartozik, vagy a 3-4 fős, fürdőszobás szobákban. A 12 fős szoba betelt! Már csak 3-4 fős szobában tudunk neked szállást biztosítani.

Ellátás

Péntek estétől a vasárnapi ebédig gondoskodunk az étkezések alapanyagairól, és együtt készítjük és fogyasztjuk el az ételeket. Az ebédeket közteherviseléssel szállítjuk a túrák alatt! :) Reggelire pékárut, felvágottakat, tejtermékeket, lekvárt, zöldségeket szoktunk vásárolni, és készítünk teát és kávét. Ebédre szendvicset és gyümölcsöt viszünk magunkkal, vacsorára pedig bográcsban főzünk valami finomat. Vasárnap este étteremben vacsorázunk önköltséges alapon.

Utazás

Az utazás telekocsi rendszerben vagy tömegközlekedéssel történik. Mindig igyekszünk úgy beosztani az autókat, hogy mindenkinek jusson hely és mindenki a lehető legkényelmesebben és leggazdaságosabban utazzon. Ennél a túránál különösen nagyon szeretnénk, ha pont annyi és csak annyi autóval érkeznénk, amennyivel kell. Ne pöfögjük be jobban a Bükköt, mint szükséges! :) Csak kétszer pár órát kell utazni, és nincs szükség sok cuccra, így akár öten is be lehet vállalni egy autóval. A jelentkezés folyamán tudod jelezni, hogy saját autóval jössz vagy társulnál valakihez. Ha tömegközlekedéssel fogsz érkezni, segítünk az utazás megtervezésében.

Túrák nehézsége

A túrák könnyen teljesíthetők átlagosan sportos embereknek. A pontos útvonalakról a körülmények és a csapat erőnléte és kedve alapján a túravezető a helyszínen fog dönteni. Ezért csak hozzávetőleges távokat és szinteket tudunk: kb. 10-15 km per nap, kb. 400-500 méter szinttel fel és le első nap, kb. 200-300 méter szinttel fel és le második és harmadik nap.

Felszerelés

Egy túracipő vagy -bakancs mindenképp szükséges. Az sem baj, ha vízálló. Ruhából készülj olyannal is, amiben kora nyári melegben kényelmes túrázni, de legyen nálad melegebb felső és nadrág is hűvösebb időre és estére. Esőkabátot mindenképp hozz, és egy vékony széldzseki is jól jöhet. Sapka vagy kalap napszúrás ellen jó védőfelszerelés. Szúnyog- és kullancsriasztó nagyon hasznos lehet. Ha van fejlámpád, azt is dobd be, jól jöhet. Egy 15-20 literes hátizsákot is hozz a túrákhoz, és a túrabotod se hagyd otthon, ha szoktad használni.

A Békatutajos párkereső túrákra nagyrészt 25 és 45 év közöttiek szoktak jelentkezni. A kor persze másodlagos, a szerelem kortalan, szívesen látunk mindenkit, aki az alábbiakkal azonosulni tud. Mindenesetre gondold végig, hogy a jelzett korosztályban szeretnéd-e megtalálni álmaid párját :)

A közösségünkben van a helyed, ha…

  • ha a világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
  • ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
  • ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
  • ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
  • ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
  • ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.

Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.

Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)

Nem azoknak szólnak a túráink, akik…

  • ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
  • ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.

Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,

  • ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.

Nem fogadjuk a jelentkezését, annak... 

  • ...akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát

Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.

Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is. 

Téged is nagy szeretettel várunk, ha a fent említett kategóriába tartozol! :)

A résztvevők száma

25-30 fő körül várható. 10-15 fiú és 10-15 lány. :) Figyelünk a nemek arányára.

Erről a túráról írtátok

"minden remekül ment.. szép helyeken jártunk és a vacsora is finomra sikerült! Peti érdekes kiselőadást tartott, Ági pedig még a túra közben esett sebeket is ellátta :) a táj mellett a szállás is tetszett és a km ek mennyisége is teljesen rendben volt :)"

"Nagyon köszönöm a szervezést és a vezetést, sok mindent kaptam ettől a két naptól." (Júlia)

Párkereső túráinkról írtátok

"Az a baj, hogy ez a túra kezd addiktív lenni, mert a hangulat és a társaság (ami persze változik nagyrészt) olyan jó egyvelege az egésznek, hogy az ember nem akar visszajönni a szürkehétköznapokba:) . Csodás emberekkel lehet megismerkedni, amiből ha nem is párkapcsolat de akár haveri/baráti kapcsolat is létrejöhet és éveken át tarthat :) .Fantasztikus volt, párnapig még biztosan kicsit szétszórt leszek  amíg friss az élmény." (Zoli)

"Nagy izgalommal vártam a túrát, az indulás helyszínére érkezve felszálltam a buszra és leültem a első szabad helyre, egy kedves lány mellé. Ő volt Évi, akivel már a buszon sok mindent megtudtunk egymásról, majd egész hétvégén együtt túráztuk, és szinte meg is feledkeztünk a többiekről. Mint utólag kiderült, velem ellentétben Évi az utolsó pillanatig várt a jelentkezéssel és várólistásként majdnem lemaradt. De szerencsére csak majdnem!
A békatutajos hétvége eltelt, úgy, ahogy azóta még rengeteg túrázással, biciklizéssel, síeléssel és egyéb közös programmal teli hétvége és hétköznap. Nagyszerű döntés volt jelentkezni a túrára és odaülni a buszon Évi mellé. Köszönjük a Bėkatutajnak, hogy megteremtette a lehetőséget, hogy megtalálhassuk azt, akit már régóta kerestünk, de nem találtuk. Azóta egy gyönyörű túrán már megkértem Évi kezét, és várjuk az augusztusi esküvőt! :) " (Évi és Balázs)

"Kiváló túravezetők, gyönyörű táj és fantasztikus társaság jött össze erre a túrára! Ez már önmagában is elég lenne, én azonban még a páromat is megtaláltam ezen a túrán. Ez volt az első békatutajos túrám, és biztosan nem az utolsó ;)" (Balázs)

"Bevallom, hogy a túra párkeresős részéhez nem fűztem nagy reményeket, de "sajnos" csalódnom kellett. :) Nem csak élményekkel (ami önmagában is csodás lett volna), hanem egy szerelemmel is gazdagodtam, úgyhogy azóta is hálával emlegetem a Békatutaj nevét - remélem, még sokáig... És persze nem győzöm ajánlgatni a még szingli ismerősöknek, szerintem nálam nem kell jobb élő reklám! ;)" (Andi)

"Minden szuper volt, nagyon jól sikerült :) A túravezetők abszolút jófejek voltak, jól kezelték a társaságot." (Áron)

Tömören

Időpont: 2021. május 21-24.
Szállás: felújított, modern turistaházban
Ellátás: napi 3 étkezés alapanyaga - reggeli: hagyományos pékáruk, tejtermékek, felvágottak, zöldség; ebéd: szendvics, gyümölcs; vacsora: melegétel (bogrács vagy rablóhús)
Utazás: telekocsi rendszerben

Részvételi díj

Május 20-a délig 10.000 Ft last minute kedvezménnyel 42.000 Ft!
Elsősorban lányok jelentkezését várjuk! Fiúk jelentkezését csak akkor tudjuk visszaigazolni, ha a lányok létszáma eléri a fiúkét.

A jelenlegi szabályok szerint védettségi igazolvány szükséges a részvételhez. Kérünk, csak akkor jelentkezz, ha van, vagy a túra indulásáig lesz igazolványod!

Erre a túrára OTP SZÉP kártyával is rendezheted a részvételi díjat! (Részletek lejjebb.)

A részvételi díj tartalmazza:

  • a szállást
  • az ellátást
  • a borkóstolót
  • a túraszervezést
  • a túravezetést

A részvételi díj nem tartalmazza az utazás költségét.

Spórolási lehetőségek

Ha szeretnéd megtalálni a legköltséghatékonyabb megoldást, a legjobb helyen jársz. Csoportos túrát szervezünk, ahol a csoport mérete folytán eleve kedvezőbbek a feltételek, mintha egyedül utaznál. De ezen felül is van pár tippünk:

Csökkentsd a részvételi díjad!

Ha törzsutas vagy, ne felejtsd el felhasználni törzsutas pontjaidat! Vagy hozd el magaddal 4-5 barátodat és kérj egyedi kedvezményt!

Utazz tele kocsival, ne egyedül!

A túrát telekocsi rendszerben szervezzük. Csatlakozz másokhoz, vagy ajánld fel a saját autódat! Ha 6 autó helyett csak 4-gyel utazunk, az nemcsak gazdaságossági, de környezetvédelmi megfontolásból is jó döntés. Nem is beszélve a szociális szempontokról... :) A jelentkezés folyamatában tudod jelezni, hogyan szeretnél utazni.

Takarékoskodj a költőpénzeddel!

A túra során együtt gondoskodunk a csapat teljes ellátásáról. Ezúttal nem lesz szükség arra, hogy ezen felül bármit költs. Így még az otthoni étkezéseid költségét is megspórolod :)

És a jövőre nézve...

Ha megismerkedsz valakivel és összeköltöztök, a rezsit is felezhetitek! ;) Ha pedig két éven belül összeházasodtok, a teljes részvételi díjat visszatérítjük!

Fizess SZÉP kártyával!

Belföldi túráink esetén OTP SZÉP kártyát is elfogadunk. Kérjük, ha így szeretnél fizetni, jelezd azt a jelentkezés megjegyzés rovatában!

Kompenzáld a CO2 kibocsátásod!

A jelentkezési folyamat során fogadj örökbe egy facsemetét! A következő évtizedekben ez a fa elnyeli az utazásod során keletkezett pótlólagos CO2 kibocsátást. Részletek >>

Jelentkezés

Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk! Akkor is jelentkezz bátran, ha nincs társaságod! Mások is vannak ezzel így. Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem.

A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal. A túra fórumán fogunk értesíteni a repülőjegyek megvételének lehetőségéről és módjairól, amikor összegyűlt a minimum létszám.

Fizetési ütemezés

Ha több mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértéke 18.000 Ft. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.

Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.

Kérdésed van?

Írj nekünk e-mailt! Legfeljebb egy munkanapon belül választ kapsz!

GO!