Párkereső túra a téli Mátrában
2022. február 11 - február 13. (3 nap, 2 éjszaka)
Párkereső túra a téli Mátrában
Az ismerkedéshez hatalmas előnyt kap minden résztvevő: a természet és a túrázás szeretetét, mert a közös érdeklődés garantált!
Valentin nap előhétvégéjén a téli Mátra legszebb részeit járjuk be. Kicsi országunknak egy jó magas helyén táborozunk le, hogy reggel szikrázó havas tájon megcsillanó napsugarakra ébredjünk. Napi túráink során meghódítunk csúcsokat, szurdokot, patakvölgyet, szíveket.
1. nap – Csillagfényes romantika
Péntek estefelé találkozunk a szállásunkon. Ha tiszta az égbolt, kihagyhatatlan egy romantikus esti csillagnézés a pár perc sétára lévő Galya-kilátóból. De hogy legyen erőnk a sok lépcső megmászásához, először megvacsorázunk a szállás éttermében.Közben nem feledkezünk meg hétvégénk egyik fő apropójáról sem: ismerkedünk! Nem kell senkit jobbra vagy balra húzni, csak egy lazán koordinált program keretében oldódni. Túravezetőink empatikusan segítik elő a folyamatot.
2. nap - Toronyiránt
Reggeli után felszaladunk a kilátóba ismét, és kitűzzük a mai célunkat, ami jól látható a szomszéd csúcson, az ország tetején. Innentől egyszerű: már csak toronyiránt kell haladni.Útba ejtjük Magyarország legmagasabban fekvő víztározóját, az impozáns Csórréti víztározót. Napunk csúcspontja az ország csúcspontja, ahol felmehetünk a toronyba, gyönyörködhetünk a téli Mátra körpanorámájában, és elégedetten visszatekinthetünk napi túránk kiindulópontjára.
Hazaérve a szállásunk főztjével pótoljuk elégetett kalóriáinkat, majd játszunk-mulatunk, és persze mindeközben tovább mélyülhetnek az ismeretségek és szimpátiák.
3. nap - Go west!
Ma egy könnyű, jobbára ereszkedő túra közben számos látványosság vár ránk. Először is elhaladunk Piszkés-tetőn egy látványos épület mellett, ami nem más, mint egy obszervatórium. Majd nemsokára megérkezünk Kelet-Magyarország legnépszerűbb sípályájához, amitől nem messze találjuk a Három falu templomát.Meghódítjuk Ágasvárt, ahol a megkapó panoráma mellett jutalmul egy jó forró teát vagy forralt bort is megkaphatunk. Végül barangolunk erdőrezervátumban, patakvölgyben andezitfalak között.
Itt már a távoli horizonton látjuk izgalmas hétvégénk színhelyeit, keserédesen szép záróképet festve a búcsúzás pillanataihoz.
Szingli vagy és már nagyon unod?
Programunkra kizárólag egyedülállók jelentkezését fogadjuk el, és külön ügyelünk a nemek arányára, így adva a legnagyobb esélyt az igeneknek. :)
Visszatérítjük az út teljes részvételi díját...
... ha a túránkon összejössz egy sráccal / lánnyal, és két éven belül összeházasodtok. Hadd legyen ez esetben miénk az első nászajándék. :)
Tényleg működnek a párkereső túrák?
Mekkora esélyed van párt találni? Milyen korosztály jelentkezik? Mennyire "erőltetjük" a párkeresést? - Gyakran ismételt kérdésekre válaszok a blogunkon >>
Szállás
Hétvégénk bázisa egy nagyon izgalmas turistaház lesz Galyatetőn. 4 fős, emeletes ágyas kabinokban fogunk aludni. 4 kabinból áll egy hálóterem. Várhatóan koedukáltak lesznek a hálótermek - igény esetén a kabinokat tudjuk nem-koedukálttá tenni. Közösségi fürdőszoba tartozik a hálótermekhez. Kizárólag a miénk lesz a bakancsos szállás, csak a mi csoportunk fog itt aludni. Hozhatsz hálózsákot, vagy 600 Ft-ért kérhetsz ágyneműt.
Bízunk benne, hogy a tengerszint feletti magasság hozzájárul, hogy talpunk alatt ropogjon a hó, mikor kilépünk az ajtón!
Ellátás
A bőséges kontinentális reggelit tartalmazza a részvételi díj, a szálláson kapjuk. Vacsorázni is a szálláson fogunk. Dönthetsz úgy, hogy 2.000 Ft-ért kérsz egy menüt, vagy választhatsz az étlapról. A kétfogásos menüvacsora levesből és főételből áll. Ennél többet nem tudunk róla, a szakács ihletétől függ, hogy milyen finomság kerül az asztalra aznap este. :) Speciális igényeket a menü keretein belül nem tudnak kiszolgálni, ha ilyened van, az étlapról fogsz tudni rendelni. A jelentkezés során ki tudod választani, kérsz-e menüvacsorát. Ebédre hozhatsz magaddal szendvicset, de mindkét nap útba esik büfé.
Utazás
Az utazás telekocsi rendszerben vagy tömegközlekedéssel történik. Mindig igyekszünk úgy beosztani az autókat, hogy mindenkinek jusson hely és mindenki a lehető legkényelmesebben és leggazdaságosabban utazzon. Ennél a túránál különösen nagyon szeretnénk, ha pont annyi és csak annyi autóval érkeznénk, amennyivel kell. Ne pöfögjük be jobban a Mátrát, mint szükséges! :) A jelentkezés folyamán tudod jelezni, hogy saját autóval jössz vagy társulnál valakihez. Ha tömegközlekedéssel fogsz érkezni, segítünk az utazás megtervezésében.
Felszerelés
Egy túrabakancs és kamásli mindenképp szükséges. Ruhából készülj minél vízálóbb megoldással, lehetőleg több rétegben. Ha van fejlámpád, azt is dobd be. Egy 15-20 literes hátizsákot is hozz a túrákhoz, és a túrabotod se hagyd otthon, ha szoktad használni. A szálláson a havas-sáros bakancsot illik a tárolóban hagyni, úgyhogy szükség lesz egy papucsra is. :)
Túra
A pontos útvonalakról a túravezető dönt a helyszínen. A szintek és távok a csapat kedvétől és erőnlététől, az időjárástól és egyéb befolyásoló tényezőktől függnek. 10 és 17 km közötti távot tervezünk, <500 m szinttel.
A Békatutajos párkereső túrákra nagyrészt 25 és 45 év közöttiek szoktak jelentkezni. A kor persze másodlagos, a szerelem kortalan, szívesen látunk mindenkit, aki az alábbiakkal azonosulni tud. Mindenesetre gondold végig, hogy a jelzett korosztályban szeretnéd-e megtalálni álmaid párját :)
A közösségünkben van a helyed, ha…
- ha a világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
- ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
- ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
- ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
- ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
- ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.
Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.
Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)
Nem azoknak szólnak a túráink, akik…
- ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
- ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.
Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,
- ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.
Nem fogadjuk a jelentkezését, annak...
- ...akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát
Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.
Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is.
Téged is nagy szeretettel várunk, ha a fent említett kategóriába tartozol! :)
A résztvevők száma
30 fő körül várható. 15 fiú és 15 lány. :) Figyelünk a nemek arányára.
Túravezetők
Balázs és Ági lesznek
Párkereső túráinkról írtátok
"Az a baj, hogy ez a túra kezd addiktív lenni, mert a hangulat és a társaság (ami persze változik nagyrészt) olyan jó egyvelege az egésznek, hogy az ember nem akar visszajönni a szürkehétköznapokba:) . Csodás emberekkel lehet megismerkedni, amiből ha nem is párkapcsolat de akár haveri/baráti kapcsolat is létrejöhet és éveken át tarthat :) .Fantasztikus volt, párnapig még biztosan kicsit szétszórt leszek amíg friss az élmény." (Zoli)
"Nagy izgalommal vártam a túrát, az indulás helyszínére érkezve felszálltam a buszra és leültem a első szabad helyre, egy kedves lány mellé. Ő volt Évi, akivel már a buszon sok mindent megtudtunk egymásról, majd egész hétvégén együtt túráztuk, és szinte meg is feledkeztünk a többiekről. Mint utólag kiderült, velem ellentétben Évi az utolsó pillanatig várt a jelentkezéssel és várólistásként majdnem lemaradt. De szerencsére csak majdnem!
A békatutajos hétvége eltelt, úgy, ahogy azóta még rengeteg túrázással, biciklizéssel, síeléssel és egyéb közös programmal teli hétvége és hétköznap. Nagyszerű döntés volt jelentkezni a túrára és odaülni a buszon Évi mellé. Köszönjük a Bėkatutajnak, hogy megteremtette a lehetőséget, hogy megtalálhassuk azt, akit már régóta kerestünk, de nem találtuk. Azóta egy gyönyörű túrán már megkértem Évi kezét, és várjuk az augusztusi esküvőt! :) " (Évi és Balázs)
"Kiváló túravezetők, gyönyörű táj és fantasztikus társaság jött össze erre a túrára! Ez már önmagában is elég lenne, én azonban még a páromat is megtaláltam ezen a túrán. Ez volt az első békatutajos túrám, és biztosan nem az utolsó ;)" (Balázs)
"Bevallom, hogy a túra párkeresős részéhez nem fűztem nagy reményeket, de "sajnos" csalódnom kellett. :) Nem csak élményekkel (ami önmagában is csodás lett volna), hanem egy szerelemmel is gazdagodtam, úgyhogy azóta is hálával emlegetem a Békatutaj nevét - remélem, még sokáig... És persze nem győzöm ajánlgatni a még szingli ismerősöknek, szerintem nálam nem kell jobb élő reklám! ;)" (Andi)
"Minden szuper volt, nagyon jól sikerült :) A túravezetők abszolút jófejek voltak, jól kezelték a társaságot." (Áron)
Tömören
Időpont: 2022. február 11-13.
Szállás: turistaházban
Ellátás: a szállás éttermében elfogyasztott reggeliket tartalmazza a részvételi díj
Utazás: telekocsi rendszerben
Részvételi díj
39.000 Ft per fő
Erre a túrára OTP SZÉP kártyával is rendezheted a részvételi díjat! (Részletek lejjebb.)
A részvételi díj tartalmazza:
- 2 éjszaka szállást
- 2 reggelit
- a túraszervezést
- a túravezetést
A részvételi díj nem tartalmazza
- az utazást
- nap közbeni étkezést
- a vacsorát
- belépőt a Kékestetőn a toronyba (700 Ft per fő)
Spórolási lehetőségek
Ha szeretnéd megtalálni a legköltséghatékonyabb megoldást, a legjobb helyen jársz. Csoportos túrát szervezünk, ahol a csoport mérete folytán eleve kedvezőbbek a feltételek, mintha egyedül utaznál. De ezen felül is van pár tippünk:
Csökkentsd a részvételi díjad!
Ha törzsutas vagy, ne felejtsd el felhasználni törzsutas pontjaidat! Vagy hozd el magaddal 4-5 barátodat és kérj egyedi kedvezményt!
Utazz tele kocsival, ne egyedül!
A túrát telekocsi rendszerben szervezzük. Csatlakozz másokhoz, vagy ajánld fel a saját autódat! Ha 6 autó helyett csak 4-gyel utazunk, az nemcsak gazdaságossági, de környezetvédelmi megfontolásból is jó döntés. Nem is beszélve a szociális szempontokról... :) A jelentkezés folyamatában tudod jelezni, hogyan szeretnél utazni.
Takarékoskodj a költőpénzeddel!
A reggeliket tartalmazza a részvételi díj. Ebédre hozhatsz magaddal szendvicseket, ha nem szeretnél büfében ebédelni. Vacsorát kedvező áron lehet rendelni a szállás éttermében.
Fizess SZÉP kártyával!
Belföldi túráink esetén OTP SZÉP kártyát is elfogadunk. Kérjük, ha így szeretnél fizetni, jelezd azt a jelentkezés megjegyzés rovatában!
Kompenzáld a CO2 kibocsátásod!
A jelentkezési folyamat során fogadj örökbe egy facsemetét! A következő évtizedekben ez a fa elnyeli az utazásod során keletkezett pótlólagos CO2 kibocsátást. Részletek >>
Jelentkezés
A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal. Részvételi szándékodat ezután az előleg befizetésével tudod megerősíteni.
Fizetési ütemezés
Ha több, mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértéke 15.500 Ft. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.
Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.
Kérdésed van?
Írj nekünk e-mailt! Vagy hívd Ágit a +36306577625-ös számon, hétköznapokon délelőtt 9 és délután 3 között! Ha nem veszi fel, vissza fog hívni. Ha nem szeretnél várni, hívhatod Balázst is a +36306572904-en.