Spitzbergák - expedíció a jeges ősvadonba

2018. július 20 - július 28. (9 nap, 8 éjszaka)

Jelentkezem
Spitzbergák - expedíció a jeges ősvadonba

Igazi kalandra vágysz? Akkor ezt a túrát Neked találtuk ki!

Van egy hely, egy sziget a Földön, ahol fél évig világos van, és fél évig sötét. Ahol a természet az úr, az ember csak sallang. Ahol a folyók még ma is úgy folynak, ahogyan a kedvük tartja, ahol a rénszarvas csordák még kedvükre kóborolnak, ahol a partot rozmár kolóniák és fészkelő sarkvidéki madarak milliói töltik meg. Ahol több jegesmedve él, mint ember, ahol nem visznek utak, és nincs térerő sem, és ahonnan sok-sok expedíció indult el hajdanán az Északi-sark felfedezésére. Ahol túrázni még ma is felér egy expedícióvalahol egy évben kevesebb ember fordul meg a vadonban, mint az Everest csúcsán egy jobb napon.

Ez a hely a Spitzbergák, vagy Svalbard, Norvégia és a Pólus között félúton, Grönland északi peremével egy magasságban. Ez az a hely, amit eddig csak kalandos útleírásokból és természetfilmekből ismertünk. Eddig!

Részletes program

1. nap - főváros: létszám velünk együtt 2160 fő.

Egy vaslúd hátán, ha nem is V alakban, de felhúzunk a lehető legészakabbra, ahová még menetrend szerinti vasludak járnak. Aztán este feldobjuk sátrainkat a 2144 fős főváros szélén, a világ legészakabban fekvő kempingjében.

2. nap - puskabérlés és egyéb expedíciós előkészületek

Longyearbyenben, a Spitzbergák fővárosában tulajdonképpen nem sok látnivaló van. Az egykori bányásztelepülés – mely a Föld legészakibb városa –múzeumain kívül nem sok érdekességet tartogat. Mi is megnézzük a természettudományi Svalbard múzeumot illetve meg lehet tekinteni a North Pole Expeditions Múzeumot, mely a sarkvidék felfedezővel ismertet meg, akik innen indították felfedezőútjaikat a Pólusra. Viszont be tudunk vásárolni az előttünk álló – nyugodtan mondhatjuk  - sarkvidéki expedíciós túránkra. Este összepakoljuk felszerelésünket, hiszen másnap korán kelünk.

3. nap - irány a KALAND!

Longyearbyen-t elhagyva az Advent-völgy tavakkal, tőzeglápokkal tarkított völgyében túrázunk egyre messzebb a várostól. Elhagyunk egy-két szánhúzó kutya farmot – hol a kutyák éktelen üvöltéssel fogadnak, majd megkezdjük a kapaszkodást egy bánya épületei felé a hegyoldalon. Itt még kényelmes úton baktatunk egyre feljebb a szerpentineken, mígnem az utolsó épületet is elhagyva rálépünk a tundra járhatatlan kőtengerére. Itt, a kőtengerrel fedett fennsík egyik alkalmas helyén állítjuk fel sátrainkat.

4. nap - gleccserek, hómezők, firn és sziklalabirintus

Reggel a lélekölő kőtengerrel kezdjük a napot, hogy ezután már csak a jó és szép dolgok következzenek: a kőtenger szélén rálépünk a hómezőre, és a firnes havon hágóvasban folytatjuk az utat. A széles hegyhátról leereszkedünk a Sarkiróka-gleccser firnjegére, ahonnan egy kisebb emelkedővel a Sarkiróka-hágón átkelve a Dalburg-gleccseren folytatjuk tovább az utat. A gleccsernyelv végén átverekedjük magunkat a végmoréna sziklalabirintusán, és megérkezünk éjszakai sátrazóhelyünkre.




5. nap - rénszarvascsordák és egy menedék, ahol alszunk

A mai nap végig a füves tundrával, és legelésző rénszarvascsordákkal tarkított Tverr-völgyén ereszkedünk lefelé. Utunkat gyakran keresztezik kisebb patakok, tőzeglápok, fölöttünk pedig a hegyekről a völgyek felé kúszó gleccserek fehér nyelvei keretezik a tájat.

Délután kiérünk a szigetek egyik legnagyobb rezervátuma, a Rén-völgy rénszarvasos zöld tundrája fölé. Alattunk a rén folyó kanyarog a széles, tőzeges lapályon, ahol a Spitzbergák legnagyobb rénszarvas csordái élnek.

Este érünk a menedékhez. A völgy peremén elhelyezkedő kunyhóban végre komfortos szállás vár: négy fal, két ablak, száraz ágy és száraz föld a polifoamosoknak (az ágyon mindössze négy hely van), na meg egy fatüzelésű kályha, ahol befűthetünk, és végre éjszakai medveőrség nélkül akár át is alhatjuk az egész éjszakát. 


6. nap - a nap nyomokban II. világháborús helyőrséget tartalmaz

Reggel elhagyjuk a Rén-völgy végtelen lapályát, és felkapaszkodunk a kényelmesen emelkedő völgyben a Gangskaret-hágó 502 méteres nyergébe. A völgyben legelő rénszarvasok kíváncsi tekintetével kísérve ugráljuk át az utunkat keresztező patakokat. Az éjszakát a hágó túloldalán töltjük, Fritham néhány magányos házikója alatt.

A II. Világháború alatt, a német megszállás során, itt rejtőzött egy kis norvég helyőrség – tehát elég kieső hely - ahol ne várjunk a hüttében mulatozást és forró puncsot…

7. nap - ha minden jól megy estére bolthoz és meleg zuhanyhoz érünk!

Reggel már csak néhány kőtenger és persze a jónéhány tőzegláp felejthetetlen cuppogása vár ránk – és újra az Advent-völgy aszfaltútján gyalogolunk Longyearbyen, és a városka boltja felé, ahol végre friss kajákkal és bubis sörrel elmélkedhetünk az elmúlt napok magányén. 

Vásárlás és lazítás a városban, majd az esti kempinges meleg zuhany után egy kis búcsúest.

Az éjféli nap alatt norvég söröket kortyolva búcsúzunk a Sarkvidék kietlen de mégis kies vidékétől, mihez a zenei aláfestést a sarki csérek kiabálása adja.


8. nap - fürdési lehetőség a Jeges-tengerben és esetleg bálna!

A fegyver leadása után egy fakultatív sétára indulunk a tengerparton, a fokon található világítótoronyig. Rosszabb esetben csak az északi madárvilág vérmes csérjeiben, jobb esetben akár egy-egy öbölbe tévedő bálnában is gyönyörködhetünk.

Délután már nem marad más hátra, minta a pakolás, és készülődés a hajnali repülésre.

Aki érez magában elég bátorságot, délután még egy melegvizes ingyen zuhanyért és egy hitelesített oklevélért fürödhet a sarki Jeges-tenger 5-6 fokos vizében, mely egyben a világ legészakibb strandja is.

9. nap - bajtársi ölelések és irány a komfort

A expedíciós bajtársakkal és mérhetetlen mennyiségű új élménnyel és tapasztalattal megpakolva egy könnyed repülést teszünk déli irányba.

Tudnivalók

Hol is van a Spitzbergák?

Időjárás

A Spitzbergák éghajlata elég zord. Bár északon fekszik, de a Golf-áramlat északi ága melegíti, így a hőmérséklet közel 20 fokkal melegebb, mint elvárható lenne. Ennek ellenére a nyári hónapokban is csak 5-6 fokig emelkedik a hőmérséklet. Számítani lehet persze a nyári napokon is fagyra, hózáporokra, de akár közel 20 fok melegre is!. Az északi fekvésnek köszönhetően a hóhatár 4-600 m-en húzódik – ebből eredően, bár nem magasak a hegyek, mégis magashegyi viszonyokra kell készülnünk. A csapadék 2-400 mm egy évben, ez is nagyrészt hó formájában hullik. A nyári napokon – bár nem gyakran esik az eső, a hegyek csúcsát gyakran köd borítja. Igazi sarkvidéki a klíma, igazi sarkvidéki állat és növényvilággal.  Az alsó részeken törpenyíres köves tundra, feljebb a hó és jégvilág fogad. Április 20-tól augusztus 23-ig nem megy le a nap, így nyáron éjszaka is napvilágnál túrázhatunk.

(ez a kép csak vicc tudod ugye?)

Túrák nehézsége

Bár kevés a szint, de hosszú napi menetekre kell számítani – tehát bírni kell a folyamatos terhelést. Emellett gyakran keresztezünk folyókat és sebes gleccserpatakokat (és nincsenek hidak), gyalogolunk gleccsereken, hasadékok között. Nem árt, ha van valami minimális magashegyi tapasztalatod. Ne itt próbáld ki magad és a felszerelésed először! Megpakolt zsákkal érdemes egy próbatúrát tenni az út előtt akár a hazai hegyekben!

A túrák során 6 napi élelmünket is magunkkal kell vinni, a túrákból nem lehet kiszállni útközben.

Egyéb FONTOS TUDNIVALÓK!!!

Jegesmedve: „ A medve nem játék” – a jegesmedve meg nem egy aranyos kis mackó. Minden lakosra 1-1,5 jegesmedve jut, akik bár az északabbi jégmezőkön kóricálnak a nyári évszakban, de a globális felmelegedésnek köszönhetően a déli tundravidéken is előfordulnak. Bár a nyári évszakban, mivel mindig világos van, általában elkerülik az embert – és az ember is jól teszi, ha elkerüli őket. Ennek ellenére a városból csak fegyverrel lehet kilépni, minden túrázó csoportnak kötelező (legalább a túravezetőnek) fegyvert viselnie – ez a helyi előírás, melyet törvények szabályoznak. Az  éjszakai órákban (amikor persze szintén süt a Nap itt északon) ezért a túra résztvevői felváltva kell őrizzék a sátrakat, jegesmedve esetén a fegyverviselőt (jelen esetben a túravezetőt) értesítve. Lehet, ez egy rossz úttörőtábori rendre hasonlít, de a biztonság érdekében feltétlen szükséges, és megkövetelt feltétel. Megfelelő elővigyázatosság mellett a medvetámadás esélye a helyi hatóságok szerint minimális, főleg, ha csapatban mozgunk (évente e kétharmad magyarországnyi területen, ahol a Föld jegesmedve állományának 15 %-a él, mindösszesen 4-5 jegesmedvét lőnek le önvédelemből, ez is inkább az északi, lakatlanabb vidékeken – míg Erdélyben ez a szám a barnamedvével kapcsolatban jóval magasabb).

Természetesen a túravezetőnél lesz fegyver.

Kommunikáció, mobiltelefon-hálózatok

A túránk által érintett területek nagyobb részén nincs hálózati lefedettség. Természetesen Longyearbyenben és a környékén van. Mi meg természetesen segélyhívás esetére viszünk egy műholdas telefontA kempingben van töltő, megfelel az európai szabványnak az elektromos hálózat, na meg a dugaljak mérete is. Van wifi is, természetesen mint minden Norvégiában, ez is fizetős.

Felszerelés

Beülő, hágóvas, a gleccsertúrához, aminek a bérlését tartalmazza az út ára.
Alapvető gyógyszerek – mivel 6 napot csavargunk az Isten háta mögött, orvosi ellátás nincs
- Kempingfelszerelés, étkező eszközök, és főző. Mivel gázpalackot nem lehet felvinni a gépre, gázpalackot majd csak a helyszínen tudsz venni
- Derékalj, legjobb a zártcellás polifoam, és meleg, legalább -5 fokig működőképes, három évszakos hálózsák.
Sátor: legyen kellőképp merev és vízálló (a balatoni nyár típusú felejtős), na meg elég könnyű, hogy tudjuk cipelni.
Egy nagy hátizsák, amiben elfér a 6 napi cucc, és kaja – ne itt próbáld ki zsákod, illetve hogy elbírod-e. Érdemes tenni előtte egy próbatúrát megpakolva akár a hazai hegyekben. 
Napszemüveg, naptej, egy vékonyabb kesztyű, sapka. Meleg réteges aláöltözet. Víz és szélálló dzseki, nadrág
Megfelelő és vízálló merev bakancs, mire rámegy a hágóvas.

Élelmiszer

6 napra kell készülnünk, ennyi ideig tart a gyalogtúra. Lehetőleg könnyű, száraz kaják ajánlottak – víz van mindenhol bőven. A patakok vize is iható.

Longyearbyenben lehet bevásárolni, az árak olcsóbbak, mint Norvégiában – de még így sem olcsó, és a kínálat sem túl széles. Ezért ajánlott itthon bevásárolni, és a repülőn kiszállítani.

Szállás

Az út során három éjszakát a világ legészakabban fekvő kempingjében töltünk, a többit meglehetősen vad kempingben:). A gleccsereken nem fogunk táborozni. A sátrakat számát a szervezés során megpróbáljuk optimalizálni, elkerülendő a fölösleges utaztatást és cipelést.

Élővilág

A terület Európa legnagyobb egybefüggő ősvadonja: itt él a svalbardi rénszarvas, jeges medve, sarki róka, a tengerben rozmárok, fókák, fehér delfinek, narválok, és bálnák élnek, sőt, gyakran megpillanthatóak.

A helyi élővilág gerincét a madarak adják, számos ritka sarkvidéki faj költ itt tömegesen: északi búvár, északi sirályhojsza, apácalúd, örvös lúd, hófajd, tengeri partfutó, északi halfarkas, csüllők, hósirály, alkák és lundák élnek tömegesen Európa legnagyobb madárparadicsomában.

Utazás

A csapat a Liszt Ferenc Repülőtéren találkozik, és innen együtt utazunk. A repülőjegyet mindenkinek magának kell megvennie adott napi áron (2018. májusában ez kb. 142 ezer Ft). A repülőjegy megvásárlásában szükség esetén segítünk, 5% kezelési költség fejében meg is vehetjük Számodra.

Biztosítás

Speciális biztosítást tudunk kötni az EUB biztosítónál. Ha szeretnéd, jelezd a jelentkezéskor, vagy akár később egy e-mailben és megírjuk a biztosítás részleteit!

A Békatutajos utazásokon a társaság zöme 1975 és 1995 között született fiatal felnőtt. A kor persze másodlagos, szívesen látunk Téged is, ha az alábbiakkal azonosulni tudsz.

A közösségünkben van a helyed, ha…

  • ...a Világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
  • ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
  • ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
  • ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
  • ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
  • ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.

Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.

Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)

Nem azoknak szólnak a túráink, akik…

  • ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
  • ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.

Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,

  • ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.

Nem fogadjuk a jelentkezését, annak... 

  • ...akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát

Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.

Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is. 

Nagy szeretettel várunk, ha a felső kategóriába tartozol! :)

A túravezető

Dávid lesz, akinek munkáját megfelelően nagy létszám esetén másik túravezető társa segíti.

A résztvevők száma

8-16 fő között várható.

Tömören

Időpont: 2018. július 20-28.                 
Szállás: kemping
Utazás: a helyi útviszonyokhoz igazodva 'lábbusszal'
Ellátás: a túra alapvetően önellátó

Részvételi díj

A részvételi díj 210 000 Ft. A részvételi díjból 80000 ezer Ft a jelentkezéskor esedékes, míg a hátralékot júniusig kell kiegyenlíteni.

A részvételi díj tartalmazza:
- a szállást kempingben (5 éj),
- a szállást a menedékházban (1 éj),
- a Longyeabyen múzeum belépőjegyét,
- a fegyverbérlés költségét,
- a műholdas telefon bérlés költségét,
- a hágóvas bérlés költéségét,
- a túravezetést,
- a szervezést.

A részvételi díj nem tartalmazza:
- a repülőjegyeket (ha akarod segítünk megvenni - részletek feljebb az Utazás címsornál),
- az étkezések költségét,
- biztosítást, melyet mi is meg tudunk kötni Neked.

Jelentkezés

Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk! Akkor is jelentkezz bátran, ha nincs társaságod! Mások is vannak ezzel így. Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem.

A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal.

Fizetési ütemezés

Ha több, mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértékét a túrakiírás tartalmazza. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.

Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.

Mi van, ha közbejön valami?

Ha nálunk kötöd az utasbiztosításod, akkor a részvételi díj 4%-áért tudunk kötni útlemondási biztosítást is, így ha komoly dolog jön közbe, a biztosító visszafizeti a teljes részvételi díjat. A jelentkezési folyamatban igényelj útlemondási biztosítást, ha szeretnél ilyet!

Kérdésed van?

Írj nekünk e-mailt! Legfeljebb egy munkanapon belül választ kapsz!

Ajándékutalvány

Vásárolj ajándékutalványt erre a túrára és lepj meg valakit!

Megvásárolom