Svájc, Genfi-tótól a Matterhorn lábáig

2019. augusztus 16 - augusztus 22. (7 nap, 6 éjszaka)

Jelentkezem
Svájc, Genfi-tótól a Matterhorn lábáig

Égbekiáltó hegycsúcsok, fényképezőgépért könyörgő tavak, mély szurdokok, buja zöld erdők, morajló vízesések – Svájc egy igazi paradicsom annak, aki szereti a természetet. Túrázz a Matterhorn lábánál, Európa talán leglátványosabb és legnevezetesebb alpesi csúcsa közelében, túrázás közben csobbanj smaragzöld hegyi tavakban, kerékpározz egy jót a Genfi-tó partján, és ismerd meg velünk Svájc varázsát!

Svájc több, mint bankok, órák, hitelek, csokik és bicskák országa.

Svájc a fentiek mellett – vagy azok ellenére – a túrázók paradicsoma is. Bár feleakkora sincs, mint Magyarország, természeti kincseivel, alpesi tájaival, áttetszően türkiz tengerszemeivel, középkori váraival és városaival szinte képtelenség betelni. Mi mégis megpróbálunk egy közel egy hetes program során jó ízelítőt adni az ország értékeiből.

Augusztusban megyünk, de semmi pánik, Svájcban olyankor sem döglesztő a hőség… vagy ha mégis, akkor sincs vész, feljebb megyünk a hűvösbe. Ha még mindig melegünk van, akkor majd megmártózunk egy útba eső hegyi tavacskában. A hegyen fent ragadni nem fogunk, maximum szándékosan, hogy bevárjuk a segítségünkre siető bernáthegyi kutyákat, főleg persze a nyakukban lógó kis brandys hordó kedvéért.

Gyere velünk és arra is fény derül, miért is piramis alakú a Toblerone!

7 nap kaland 3 nap szabadság árán!

1. nap – Érkezés

Délután érkezünk Bázelbe fapados repülővel, de ezúttal itt még nem nézünk körül, hanem egyből beülünk az elkövetkező napok során hű kísérőnkként szolgáló kisbuszba, és irány Bern, ahol egy rövidke városnézéssel hangolódunk rá a túrára.  
A középkori hangulatú, városképében a 15–16. század építészetét őrző, festői fekvésű városmagjával Bern az ország egyik legpatinásabb települése.

2. nap – Kerékpárral a Genfi-tó partján

Közös reggeli után nyakunkba vesszük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság központját, a gyönyörő fekvésű Lausanne-t. Persze nem túl hosszan, csak épp annyira, hogy megnézzük a helyi Notre Dame székesegyházat (tényleg így hívják), és sétáljunk kicsit a történelmi belvárosban, utunkba ejtve a piacot, ahol akár az ebédrevalót is beszerezhetjük.

Ezt követően (vagy még ezt megelőzően) a Genfi-tó partján kerékpárokra pattanunk, és bicajozunk egy kellemeset háttérben a tóval, szőlőültetvényekkel és hegyekkel. Eltekerünk Audrey Hepburn életének utolsó színhelyéhez és végső nyughelyéhez.

Bringáink visszaszolgáltatása után továbbállunk, következő szálláshelyünk már a Magas-Alpok mélyén vár minket. Előtte még megállunk egy csodaszép tóparti kastélynál is, hogy a fényképezőgépünket megkattogtassuk.

3. nap - Túrázás a Matterhorn lábához

Ha valaki három hegycsúcsot ismer az Alpokban, a Matterhornról már biztosan hallott. De vajon hányan látták már élőben? Tartozz Te is közéjük! :)

Korán útra kelünk, és a méltán híres Zermatt autómentes falu érintésével kétezres magasságokba túrázunk, hogy Európa legszebbnek tartott hegycsúcsát, az Alpok szfinxét a legfotogénebb oldaláról csodálhassuk meg. A túra közben 5 tavat is érintünk, és némelyikben bizony meg is mártózunk, ha már arra járunk.

Ha képtelenség is a nap végéig betelni a látvánnyal, fényképezőgépeinken azért remélhetőleg addigra már elég vizuális emléket halmozunk fel. Akárhogy is, muszáj lesz búcsút vennünk a Matterhorntól, és sötétedés előtt leereszkednünk, hogy következő állomáshelyünk felé vegyük az irányt.  

4. nap – Túra a vízesések völgyében, evezés Svájc legkékebb taván

A jól megérdemelt lazítósabb napunk délelőttjén Lauterbrunnen völgyében teszünk egy könnyű sétát, ahol szintén az Alpok vesznek majd körül minket meredek sziklafalaikkal, melyekről nem kevesebb, mint 72 vízesés zúdul le a völgybe, hogy táplálja a rét közepén hömpölygő sebes patakot. A nap végén felmérjük, hogy kinek hányat sikerült összeszámolni.

Délután, aki szeretne, evezhet velünk egyet a kétezres csúcsok által körülölelt (tehát átlagos svájci) Brienzi-tavon, amely a helyiek elmondása alapján pont azért olyan makulátlanul kék, mert rendkívül kevés élőlény lakik benne, ugyanis a tó vize „túl” tiszta, így nincs a halaknak mit enniük. Szóval azért tiszta, mert nincs benne hal, és azért nincs benne hal, mert túl tiszta… értitek?!   

5. nap – Hófödte hegycsúcsok, amerre látsz!

Hogy ne csak a Matterhorn neve maradjon meg emlékezetünkben, ezen a napon további három helyi hírességnek is bemutatkozunk testközelből: Eiger, Mönch és Jungfrau. Egészen pontosan az említett három hegycsúcs alatt, az Alpok legnagyobb (1800 méter magas) északi sziklafala tövében sétálunk végig egy gleccser, alpesi házikók és csobogó kispatakok érintésével. Mielőtt visszatérnénk a szállásunkra, hogy izmainkat a kerti jakuzziban lazítsuk ki, még vetünk egy pillantást fölülről arra a völgyre is, ahol előző nap a vízesések keresésére indultunk. 

6. nap – Tengerszem körtúra

Programunk utolsó túrázós napja ez, amit mi legjobb tudásunk szerint ki is használunk. Ismét egy valószínűtlenül kék tavat veszünk célba, ezúttal 1600 méteres magasságban. Miután felértünk, körbe is túrázzuk a tengerszemet az azt szegélyező, biztonságosan kiépített és garantáltan lélegzetelállító kilátást biztosító hegyoldalakon. Ha a hétköznapi tóparti sétának nem éppen nevezhető körtúra során bármikor meleg helyzetbe kerülnénk, a tó kellemes friss vizében lehűthetjük a kedélyeket.

Ez a túra nem lesz a tériszonyosok kedvence. De nyugi, ha iszonyod van, találunk Neked egy alternatív útvonalat.

A nap végén visszaautózunk Bázelbe, ahol utolsó éjszakánkat töltjük el.

7. nap - Bázel, fürdés a Rajnában, utazás haza

Túránk végén arra is marad időnk, hogy szétnézzünk Bázelben, és az őrült helyiek szokását utánozva ússzunk egyet a Rajnában. Ez náluk egy helyi sport, vagy munkábajárási módszer. Bepakolják a cuccaikat egy vízhatlan zsákba és lesodródnak vele az úticéljukig. Kipróbáljuk mi is :) (persze, nem kötelező)

Szállás

Svájcban a nagyon drágától a csillagos égig sokféle szállás elérhető. Mi ezen a túrán elsősorban azt tartottuk szem előtt, hogy minél gazdaságosabban minél többet lássunk, így a helyi viszonylatban alacsonyabb kategóriájú szállásokat választottunk. Lesz vegyesen 2-4-5-6-10 fős szobánk is, persze szálláshelyenként eltérő elosztásban. Összesen 4 szálláshelyen alszunk majd, ezek többsége emeletes ágyas, közös fürdőszobás hostel kategóriának felel meg. Konyha minden alkalommal rendelkezésre áll, így az ellátásunkat magunknak tudjuk megoldani.

Ne felejtsd, hogy Svájcról van szó, így itt az alacsonyabb katergóriát is svájci sztenderdek szerint mérik. A szálláshelyek tiszták, kulturáltak. 

Négy éjszakát is a hegyekben töltünk 1000 és 1600 méter feletti magasságban. Előbbi helyen (3 éjszaka) kültéri jacuzzi is tartozik a hostelhez.

Utazás repülővel

Az EasyJet menetrend szerinti járatával fogunk utazni. 

A repülőjegy ára 2019. február végén oda-vissza mindössze 20 ezer ft, ami már tartalmaz egy max. 56 x 45 x 25 cm méretű kézipoggyászt is (aki ügyesen pakol, annak ez elég is).

A repülőjegyet megvásárolhatod magadnak, de 5 ezer kezelési költség fejében mi is megvehetjük Neked. Ha magadnak veszed, várd meg, amíg szólunk, hogy megvan a minimális létszám és biztosan indul a túra, majd vedd meg, és küldd el nekünk a visszaigazolást, hogy le tudjuk ellenőrizni, minden rendben van-e a foglalással.

Utazás a helyszínen

Az utazás telekocsi rendszerben történik. Mikrobuszokat fogunk bérelni, melyeket a túravezetők fognak vezetni.

Ellátás

A túra alapvetően önellátó, bár reggelit több alkolommal is kapunk a szálláson. Konyha minden szálláson rendelkezésre áll, és ezeket igyekszünk majd kihasználni, mert a svájci éttermek árai nem épp pénztárcabarátok.

Lesz majd lehetőség boltokban, pékségekben vásárolni, de aki szeretne, olykor étteremben is tud vacsorázni.

Az első estére közösen rittyentünk valami helyi finomságot.

Időjárás

Svájcban is alapvetően meleg időre kell készülni, a magyaroszáginál valamivel mérsékeltebb változatban. Ahogy feljebb és feljebb töreszünk a hegyekben, egyre nő az esélye a hűvösebb, neadjisten csapadékosabb időjárásnak. Összességében mindenre fel kell készülni.

Felszerelés

Cipő: A túrákhoz túrabakancsot javaslunk, a városokban egy könnyebb nyári cipő is megfelel.

Egyéb, feltétlen szükséges kiegészítők: vízálló dzseki, széldzseki. Egy nagy hátizsák az utazáshoz, és egy 15-20 literes a kisebb túrákhoz, és mindenféle időre fel kell készülni!

A Békatutajos utazásokon a társaság zöme 1975 és 1995 között született fiatal felnőtt. A kor persze másodlagos, szívesen látunk Téged is, ha az alábbiakkal azonosulni tudsz.

A közösségünkben van a helyed, ha…

  • ...a Világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
  • ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
  • ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
  • ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
  • ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
  • ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.

Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.

Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)

Nem azoknak szólnak a túráink, akik…

  • ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
  • ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.

Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,

  • ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.

Nem fogadjuk a jelentkezését, annak... 

  • ...akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát

Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.

Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is. 

Nagy szeretettel várunk, ha a fent leírt kategóriába tartozol! :)

A túravezető

Nóri lesz, aki Békatutajos törzsutasként velünk is, és tőlünk függetlenül is jópár helyen megfordult a világban. Pár éve Bázelben él, így otthonosan mozog az országban. Nóri precíz, mint a svájci óra (másként ki sem lehetne ott bírni évekig :) ) Nem is beszélve a lebilincselő, kedves személyiségéről. Imádni fogjátok!
Nóri munkáját terveink szerint egy másik rutinos békatutajos vezető seígti majd a helyszínen.

A résztvevők száma

9-18 fő között várható.

Tömören

Időpont: 2019. augusztus 16-22.
Szállás: hostelben, emeletes ágyas, közös zuhanyzós szobákban
Ellátás: önellátó túra, 1 vacsora, 3 reggeli az árban
Utazás: repülővel, mikrobusszal

Részvételi díj

195 000 Ft

A részvételi díj tartalmazza:

  • a kisbuszok bérleti díját, az üzemanyag, útdíjak, parkolás költségét
  • szállások díját 6 éjszakára
  • kerékpárbérlést a Genfi-tónál
  • belépőt a Trümmelbach vízeséshez
  • oda-vissza vonatozás költségét Zermattba
  • felvonó költségét Zermattban az öt tó túra alkalmával
  • további két alkalommal tömegközlekedés díját
  • 1 vacsora alapanyagainak költségét
  • 3 reggelit
  • szervezést és túravezetést
  • áfát és idegenforgalmi adót

A részvételi díj nem tartalmazza

  • a repülőjegy árát
  • az egy vacsorán és 3 reggelin kívüli ellátások költségét,
  • fakultatív belépőt a Chillon kastélyba (kb 3 500 Ft)
  • fakultatív evezés költségét (kb 7 000 Ft)

Spórolási lehetőségek

Ha szeretnéd megtalálni a legköltséghatékonyabb megoldást, a legjobb helyen jársz. Csoportos túrát szervezünk, ahol a csoport mérete folytán eleve kedvezőbbek a feltételek, mintha egyedül utaznál. De ezen felül is van pár tippünk:

Csökkentsd a részvételi díjad!

Ha törzsutas vagy, ne felejtsd el felhasználni törzsutas pontjaidat! Vagy hozz el magaddal 4-5 barátodat és kérj egyedi kedvezményt! 

Racionalizáld a repülésed!

Ha neadjisten elszállnának a repjegy árak, és hajlandó vagy bevállani, hogy a csoporttól külön utazol, talán ki tudunk találni valami okosat. Lehet, hogy Debrecenből, Bécsből, stb kell indulni, vagy egy pár órával, vagy akár 1-2 nappal korábban repülni, de lehet megoldás. Ha érdekel, lépj velünk kapcsolatba és körbenézünk, hogy mik az aktuális lehetőségek!

Takarékoskodj a költőpénzeddel!

Annak ellenére. hogy Svájc Európa egyik legdrágább országa, a szupermarketek nem sokkal drágábbak a magyar áraknál. Rendszeresen fogunk ilyeneket látogatni, de ha komolyan veszed a spórolást, akár a feladott poggyászodba is bedobhatsz 1-2 konzervet. Úgy választottuk meg a szálláshelyeket, hogy mindegyikhez tartozzon konyha, ahol egy egyszerűbb vacsorát össze lehet ütni.
A részvételi díj tartalmaz egyébként több reggelit és egy vacsora alapanyagainak a költségét is.

Jelentkezés

Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk! Akkor is jelentkezz bátran, ha nincs társaságod! Mások is vannak ezzel így. Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem.

A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal. Ekkor fogunk értesíteni a repülőjegyek megvételének lehetőségéről és módjairól.

Fizetési ütemezés

Ha több, mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértéke 70 ezer Ft. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.

Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.

Mi van, ha közbejön valami?

Ha nálunk kötöd az utasbiztosításod, akkor a részvételi díj 4%-áért tudunk kötni útlemondási biztosítást is, így ha komoly dolog jön közbe, a biztosító visszafizeti a teljes részvételi díjat. A jelentkezési folyamatban igényelj útlemondási biztosítást, ha szeretnél ilyet!

Kérdésed van?

Írj nekünk e-mailt! Legfeljebb egy munkanapon belül választ kapsz!

Ajándékutalvány

Vásárolj ajándékutalványt erre a túrára és lepj meg valakit!

Megvásárolom