Vikingek nyomában Észtországban – Kulturális kalandtúra
2025. augusztus 11 - augusztus 18. (8 nap, 7 éjszaka)
1. nap – Saula – Viking falvak és vízközeli hagyományok
Előző este – akár a korai vikingek i.sz. 800 körül – mi is partra szállunk Észtországban. Igaz, nem fából ácsolt hajókon, hanem némileg kényelmesebb repülőgéppel érkezünk. Landolás után első utunk Tallinn történelmi utcáira vezet, hogy megkezdjük időutazásunkat. Reggeli után indulás a Saula Viking Faluba, ahol testközelből ismerkedünk meg a vikingek életmódjával. Kipróbáljuk az íjászatot, fegyverforgatást, valamint vízi túrára indulunk. Délután egy könnyű túrán fedezzük fel a környező fenyőerdőt, majd visszatérés Tallinnba.
2. nap – Saaremaa szigete – Medvekerülő kalandok és balti legendák
Reggeli után indulás Észtország legnagyobb szigetére, Saaremaára. A napot a sziget festői túraútvonalainak bejárásával töltjük, ahol felfedezzük a sziget lankás dombjait, fapallós túraösvényeit, vízimalmait, valamint a híres Kaali meteor-krátert, ahol az észt mitológia szerint egy isteni tűzgolyó csapódott be. Levezetésnek egy tengeri kajakozás fókák között. Az estét sátrazással és tábortűz melletti vacsorával zárjuk. Lefekvés előtt a medvevédő tánclépéseket érdemes a tűz körül gyakorolni. :)
3. nap – Tallinn – Középkor és szauna szertartások
Reggel visszatérés Tallinnba. Ebédünk a híres III Draakon középkori étteremben lesz, ahol sült vadételeket kóstolhatunk korhű környezetben. (Úri résztvevőknek ajánlott saját étkészletet hozni!) A délutánt és estét hagyományos szaunavilágában töltjük. A tradicionális észt szaunarítusok mellett szauna-színházi előadáson is részt veszünk – gyógynövényes gőzök, füstös kabinok és évezredes tisztulási szertartások várnak ránk.
4. nap – Lahemaa Nemzeti Park – A mocsarak legendái
Egész napos túra Észtország legnagyobb nemzeti parkjában, a festői Lahemaa területén. A Viru mocsár fapallóin haladva különleges tőzeglápok, mély fenyvesek és csillogó tavak között barangolunk. A táj élővilága mellett mitikus történeteket is megismerünk – a mocsarak titkai sosem voltak ennyire izgalmasak. A Finn-öböl partján tett séta után egy nádtetős vadászházban forró levessel melegedünk fel a szeles túraösvények után.
5. nap – Tartu – Történelmi összefoglaló a tudás városában
A napot az Észt Nemzeti Múzeumban kezdjük, ahol átfogó képet kapunk a nép történelméről – a pogány rítusoktól kezdve a középkoron és a szovjet korszakon át egészen a modern észt identitásig. Mellékesen, érdekes ismeretekre tehetünk szert az észtek testvérnépeiről, a magyarok származásáról is, egészen útjaink szétválásáig. Délben séta a város hangulatos utcáin, az egyetemi negyedben és a folyóparton. Kávézók, művészeti galériák és könyvesboltok között. Úton Tallinn felé pedig egy levezető túra az Endla Nemzeti Park tőzegláp világában.
6. nap – Tallinn – Szovjet örökség és modern Észtország
Utolsó napunkon Tallinn kevésbé ismert, de annál izgalmasabb arcát fedezzük fel. A Viru Hotel KGB múzeumában bepillantást nyerünk a szovjet éra titkosszolgálati világába – hogyan figyelték meg a Szovjetunió vendégeit a legfelsőbb szintektől a turistákig. Ellátogatunk az Észt Tengerészeti Múzeumba hogy megismerjük a Balti-tenger hajózásának történetét, legendás hajókkal, tengeralattjáróval és interaktív kiállításokkal. Az utazást egy kellemes séta zárja a lenyűgöző Kadriorg palota gondosan ápolt kertjeiben és Tallinn hangulatos, modern belvárosában. Itt szelíd mókusok, madarak, történelmi piacok, egyedi üzletek és hangulatos bárok idézik meg Észtország mai, független, kreatív és innovatív arcát.
Szállás
Hotelben 4 ágyas fürdőszobás szobákban (emeletes ágyak lehetnek) és 1 éj 2 fős sátrakban (felszerelést biztosítunk (sátor, derkalj, hálózsák)).
Ellátás
Önellátó túra.
Utazás
Mikrobusszal fogunk közlekedni.
Túrák nehézsége
A túrák könnyen teljesíthetők átlagosan embereknek.
Felszerelés
Cipő: túrához kényelmes, lehetőleg vízálló, bejáratott bakancsot célszerű húzni. Ruházat:
Pénz
A fizetőeszköz az euró. Bankkártya és hitelkártya használata sokfelé elfogadott, de azért hozz magaddal készpénzt is.
A Békatutajos utazásokon a társaság zöme 1975 és 1995 között született fiatal felnőtt. A kor persze másodlagos, szívesen látunk Téged is, ha az alábbiakkal azonosulni tudsz.
A közösségünkben van a helyed, ha…
- ha a világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
- ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
- ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
- ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
- ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
- ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.
Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.
Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)
Nem azoknak szólnak a túráink, akik…
- ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
- ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.
Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,
- ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.
Nem fogadjuk a jelentkezését, annak...
- ... akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát
Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.
Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is.
Nagy szeretettel várunk, ha a fent leírt kategóriába tartozol! :)
A túravezetők
Balázs lesz, akinek egy kiváló kollégája segíti a munkáját.
A résztvevők száma
14-18 fő körül várható
Tömören
Időpont: 2025. augsztus 11-18.
Szállás: Hotelben 4 ágyas fürdőszobás szobákban (emeletes ágyak lehetnek) és 1 éj 2 fős sátrakban (felszerelést biztosítunk (sátor, derkalj, hálózsák)).
Ellátás: önellátó túra
Utazás: helyben mikrobusszal fogunk közlekedni
Részvételi díj
480 000 Ft per fő (jóhamar kedvezménnyel 460 000 Ft/fő)
A részvételi díj tartalmazza:
- szállást 7 éjszakára
- a túraszervezést
- a túravezetést
- az utazást a helyszínen mikrobuszokkal
- Saula kenuzást (kb. 10500 HUF)
- Saula csatázást (kb. 6600 HUF)
- Tengeri kajakozást (kb. 10500 HUF)
- Szauna kurzust (kb. 16000 HUF)
- Nemzeti múzeum belépőt (kb. 6300 HUF)
- Tartu fordított ház belépőt (kb. 3500 HUF)
- KGB múzeum belépőt (kb. 7000 HUF)
- Tengerészeti múzeum belépőt (kb. 8500 HUF)
A részvételi díj nem tartalmazza
- a biztosítás árát
- az ellátás árát
Spórolási lehetőségek
Ha szeretnéd megtalálni a legköltséghatékonyabb megoldást, a legjobb helyen jársz. Csoportos túrát szervezünk, ahol a csoport mérete folytán eleve kedvezőbbek a feltételek, mintha egyedül utaznál. De ezen felül is van pár tippünk:
Csökkentsd a részvételi díjad!
Ha törzsutas vagy, ne felejtsd el felhasználni törzsutas pontjaidat! Vagy hozd el magaddal 4-5 barátodat és kérj egyedi kedvezményt!
Takarékoskodj a költőpénzeddel!
Az apartmanok konyhájában elkészítheted a reggelidet, ebédedet, vacsorádat. Ezekhez bevásárolhatsz itthon, egy poprádi szupermarketben, vagy a helyi kisboltban.
Kompenzáld a CO2 kibocsátásod!
A jelentkezési folyamat során fogadj örökbe egy facsemetét! A következő évtizedekben ez a fa elnyeli az utazásod során keletkezett pótlólagos CO2 kibocsátást. Részletek >>
Jelentkezés
Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk! Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem. :)
A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal.
Fizetési ütemezés
Ha több, mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértéke 35 000 Ft. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.
Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.
Mi van, ha közbejön valami?
Ha nálunk kötöd az utasbiztosításod, akkor a részvételi díj 4%-áért tudunk kötni útlemondási biztosítást is, így ha komoly dolog jön közbe, a biztosító visszafizeti a teljes részvételi díjat. A jelentkezési folyamatban igényelj útlemondási biztosítást, ha szeretnél ilyet!
Kérdésed van?
Írj nekünk e-mailt! Vagy hívd Balázst a +36309859204-es számon! Ha nem veszi fel, vissza fog hívni.