Gemenci mezítlábas párkereső túra

2019. augusztus 2 - augusztus 4. (3 nap, 2 éjszaka)

Jelentkezem
Gemenci mezítlábas párkereső túra

Az ismerkedéshez hatalmas előnyt kap minden résztvevő: 
a természet és a túrázás szeretetét, mert a közös érdeklődés garantált!

Neked találtuk ki gemenci párkereső programunkat, ha imádod a természetet, és a gyönyörű tájak, kecses vízimadarak, folyóparti tábortüzek élvezetéhez a sátorozás számodra csak hab a tortán.

Programunkra kizárólag egyedülállóak jelentkezését fogadjuk el és külön ügyelünk a nemek arányára, így adva a legnagyobb esélyt az igeneknek. :) Oly annyira ügyelünk a nemek és az igenek arányára, hogy úgy döntöttünk férfi és női túravezetőt is küldünk. :)

Visszatérítjük az út teljes részvételi díját...

... ha a túránkon összejössz egy sráccal / lánnyal, és két éven belül összeházasodtok. 

Hadd legyen ez esetben miénk az első nászajándék. :)

Ha nem jön össze, a legrosszabb esetben 4 kellemes napot töltesz túrázással, szép környezetben és jó társasággal.

I like Gemenc...

Gemenc, Európa legnagyobb ártéri erdeje, a szarvasok birodalma, mely még a Kispált is megihlette. A szarvasok mellett azonban az evezősök is paradicsomi hangulatú helyekre tévedhetnek, ha bevetik magukat az egész erdőt átszövő, apró csatornákba, lápákba, vízfolyásokba. A gemenci vízitúrák a tavalyi szezon talán legsikeresebb programjai voltak, így méltán számíthatunk rá, hogy az idén sem csalódunk a táj szépségében, a bográcsban főtt finomságokban és a leghíresebb riviérákat megidéző Duna menti homokpadokban...

Ha te is meg szeretnéd tapasztalni, hogy milyen érzés Magyarországon a forró fehér homokban süttetni a hasad, ha kíváncsi vagy az ártérben szaladgáló vadakra és vízimadarakra, ha szeretsz a tábortűz mellett borozni éjszaka akkor ne habozz jelentkezni a túránkra!
Vízitúra Gemencen
A gemenci erdő, a Duna hullámai és a fehér homokos táborhely különleges varázsa ismerkedésre csábítja a párkeresőket ezen az augusztusi hétvégén.

Program

1. nap - Megérkezés, egymásra hangolódás tábortűznél

Pénteken este lesz a találkozó a Budapesttől 175 km-re található (majdnem végig autópálya) Dunafürdő község közelében az első esti szálláshelyünkön. 
Az este az ismerkedés, sátorállítás, közös vacsorakészítés jegyében telik. Ha szerencsénk lesz, tiszteletét teszi nálunk Jázmin, a környék barátságos vaddisznója.Gemenci Erdő vaddisznója

2.-3. nap - Egész napos vízitúrák, éjszaka a csillagos ég alatt

A pénteki szálláshelyünk a Vén-Duna partján található. Innen indulunk szombaton vízitúrára. Az éjszakát ezúttal a szabad ég alatt töltjük egy homokpadon. A homokpadra a délutáni órákban érkezünk meg, hogy legyen még időnk fürdeni, labdázni, napozni - azaz élvezni a nyár és a fehér homokos strand adta lehetőségeket. Felállítjuk sátrainkat, tüzet rakunk, majd közösen elkészítjük aznap esti ételünket. Vacsora után többféle programlehetőség kínálkozik: beszélgetés a tábortűznél némi itallal vagy anélkül, csillagnézés a langyos homokban fekve, vagy lakberendezési ötletek cseréje sátorlátogatás keretében. ;)
Vasárnap, a homokpadon elköltött közös reggelit követően új utakat felfedezve evezünk vissza a péntek esti szállásunkhoz, közben igény szerint megállunk még egy-két csobbanásra.
A kenutúrák pontos útvonala függ az aktuális vízállástól. Annyit ígérhetünk, hogy a lehető legérdekesebb útvonalakat járjuk majd be. Vasárnap délután 5 óra körül tervezzük a táborzárót.

Szingli vagy és már nagyon unod?

Programunkra kizárólag egyedülállóak jelentkezését fogadjuk el és külön ügyelünk a nemek arányára, így adva a legnagyobb esélyt az igeneknek. :) Olyannyira ügyelünk a nemek és az igenek arányára, hogy úgy döntöttünk férfi és női túravezetőt is küldünk Gemencre.

Visszatérítjük az út teljes részvételi díját...

... ha a túránkon összejössz egy sráccal / lánnyal, és két éven belül összeházasodtok. Hadd legyen ez esetben miénk az első nászajándék. :)

Tényleg működnek a párkereső túrák?

Mekkora esélyed van párt találni? Milyen korosztály jelentkezik? Mennyire "erőltetjük" a párkeresést? - Gyakran ismételt kérdésekre válaszok a blogunkon >>

Szállás

A péntek éjszakát egy kedves pihenőház kertjében, sátrakban töltjük! Ki-ki a sajátjában, vagy máséban, ezt a részt már rátok bízzuk! :)

A második éjszakai szállásunk helyszíne az aktuális vízállás függvénye. Terveink szerint az éjszakát  romantikus körülmények között töltjük sátorban, a csillagos ég alatt a Duna már emlegetett homokos fövenyén.

Ugye nem félsz a sátorozástól?

Vannak páran, akik régóta szemeznek ugyan a túrával, de végül azért nem nyomják meg a jelentkezem gombot, mert esetleg még sosem sátoroztak, vagy kényelmetlennek gondolják.

Ó. Hát ez igazán nem lehet akadály. Nem lehet mindenki profi sátorozó, szerencsére túravezetők is jelen lesznek, akiknek pont az a dolguk, hogy a kezdőknek segítsenek.

Ha nincs sátrad, nyugodtan hívj fel és szívesen adunk tanácsot, hogy milyet vegyél, vagy hogy hogyan viselkedj ahhoz, hogy valaki befogadjon a sajátjába ;)

Ami a kényelmet illeti: igen, ez nem olyan lesz, mint az otthoni ágyad. Igaz. Viszont olyan élményt ad, amit nem lehet helyettesíteni semmilyen szállodai szobával. A csillagok alatt hajtod álomra a fejed, és a természetben ébredsz.

Nem is beszélve arról, hogy a sátorállítás is remek alkalom az ismerkedésre. Kérj a szimpatikus ügyes útitárstól segítséget, vagy épp ellenkezőleg, csillogtasd meg a szaktudásod, hogy felfigyeljen rád a kiszemelt! :)

Még mindig nem vagy róla meggyőződve, hogy szeretnél sátorozni? Hadd segítsünk! Olvasd el a sátorozásról szóló kis írásunkat >>


Ellátás

Ahogy vízitúráinkon már megszokhattátok, péntek estétől vasárnap ebédig gondoskodunk az étkezések alapanyagairól és együtt készítjük el az ételeket, ami reggeli és ebéd esetében jobbára szendvics, vacsorára pedig valami bográcsban főtt finomság. Ha fontos neked, hogy a párod a konyhában is megállja a helyét, már itt kilesheted, hogy forgatja a krumplihámozót. ;)

Utazás

Az utazás alapvetően egyénileg történik. Ne aggódj, ha nincs autód, vagy ha van autód, de még bőven van benne hely! Egyeztetünk és úgy állítjuk össze a beosztást, hogy mindenkinek jusson hely és mindenki a lehető legkényelmesebben és leggazdaságosabban utazzon.

Ha optimálisan osztjuk be az autókat azzal nem csak a környezetterhelésünket csökkentjük, de a pénztárcaterhelésünk is! Ráadásul már az autóban megismerkedhetsz néhány útitársaddal! :)

A Békatutajos utazásokon a társaság zöme 1975 és 1995 között született fiatal felnőtt. A kor persze másodlagos, szívesen látunk Téged is, ha az alábbiakkal azonosulni tudsz.

A közösségünkben van a helyed, ha…

  • ha a világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
  • ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
  • ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
  • ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
  • ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
  • ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.

Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.

Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)

Nem azoknak szólnak a túráink, akik…

  • ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
  • ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.

Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,

  • ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.

Nem fogadjuk a jelentkezését, annak...

  • ... akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát

Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.

Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is. 

A túravezetők

Biztosan egy fiú és egy lány túravezető lesz. Az arányok felborulásának elkerülése érdekében. :)

A résztvevők száma

30-40 fő körül várható. 15-20 fiú és 15-20 lány. :)

Párkereső túráinkról írtátok

"Az a baj, hogy ez a túra kezd addiktív lenni, mert a hangulat és a társaság (ami persze változik nagyrészt) olyan jó egyvelege az egésznek, hogy az ember nem akar visszajönni a szürkehétköznapokba:) . Csodás emberekkel lehet megismerkedni, amiből ha nem is párkapcsolat de akár haveri/baráti kapcsolat is létrejöhet és éveken át tarthat :) .Fantasztikus volt, párnapig még biztosan kicsit szétszórt leszek  amíg friss az élmény." /Zoli/

"Nagy izgalommal vártam a túrát, az indulás helyszínére érkezve felszálltam a buszra és leültem a első szabad helyre, egy kedves lány mellé. Ő volt Évi, akivel már a buszon sok mindent megtudtunk egymásról, majd egész hétvégén együtt túráztuk, és szinte meg is feledkeztünk a többiekről. Mint utólag kiderült, velem ellentétben Évi az utolsó pillanatig várt a jelentkezéssel és várólistásként majdnem lemaradt. De szerencsére csak majdnem!
A békatutajos hétvége eltelt, úgy, ahogy azóta még rengeteg túrázással, biciklizéssel, síeléssel és egyéb közös programmal teli hétvége és hétköznap. Nagyszerű döntés volt jelentkezni a túrára és odaülni a buszon Évi mellé. Köszönjük a Bėkatutajnak, hogy megteremtette a lehetőséget, hogy megtalálhassuk azt, akit már régóta kerestünk, de nem találtuk. Azóta egy gyönyörű túrán már megkértem Évi kezét, és várjuk az augusztusi esküvőt! :) " /Évi és Balázs/

"Nekem minden nagyon tetszett, jó volt a szervezés és nagyon megfelelőek voltak a túravezetők. 
Első túrám volt a Békatutajjal, de biztosan nem az utolsó, hiszen már jelentkeztem is másikra ;)" /Viktória/

"Kiváló volt Balázs és Bendegúz munkája, csillagos ötösre értékelem őket. Köszönjük a jó hangulatot amit teremtetteket, lazaságot amit mutattatok és átadtatok. :)" /Rooooland/

"Minden nagyszerűen és rutinosan meg volt szervezve." /Orsolya/

Tömören

Időpont: 2019. augusztus 2-4.
Szállás: sátrakban nomád táborhelyen és kempingben - első éjszakára választhatod a vendégházat is
Ellátás: napi 3 étkezés alapanyaga - reggeli: hagyományos pékáruk, tejtermékek, felvágottak, sok zöldség; ebéd: szendvics, gyümölcs; vacsora: meleg (bogrács vagy rablóhús)
Utazás: telekocsi

Részvételi díj

Végig sátorban: 23.000 Ft fejenként
Ha az első este a vendégházban szeretnél aludni, akkor a részvételi díjad 26.000 Ft-ra módosul

A részvételi díj tartalmazza a szállást, az elllátást, a túravezetést és a szervezést, nem tartalmazza az utazás költségét.

Spórolási lehetőségek

Ha szeretnéd megtalálni a legköltséghatékonyabb megoldást, a legjobb helyen jársz. Csoportos túrát szervezünk, ahol a csoport mérete folytán eleve kedvezőbbek a feltételek, mintha egyedül utaznál. De ezen felül is van pár tippünk:

Csökkentsd a részvételi díjad!

Ha törzsutas vagy, ne felejtsd el felhasználni törzsutas pontjaidat!  Vagy hozd el magaddal 4-5 barátodat és kérj egyedi kedvezményt!

Utazz tele kocsival, ne egyedül!

A túrát telekocsi rendszerben szervezzük. Csatlakozz másokhoz, vagy ajánld fel a saját autódat! Ha 6 autó helyett csak 4-gyel utazunk, az nemcsak gazdaságossági, de környezetvédelmi megfontolásból is jó döntés. Nem is beszélve a szociális szempontokról... :)  A jelentkezés folyamatában tudod jelezni, hogyan szeretnél utazni.

Takarékoskodj a költőpénzeddel!

A túra során együtt gondoskodunk a csapat teljes ellátásodról. Ezúttal nem lesz szükség arra, hogy ezen felül bármit költs. Így még az otthoni étkezéseid költségét is megspórolod :)

És a jövőre nézve...

Ha megismerkedsz valakivel és összeköltöztök, a rezsit is felezhetitek! ;) Ha pedig két éven belül összeházasodtok, a teljes részvételi díjat visszatérítjük!

Kompenzáld a CO2 kibocsátásod!

A jelentkezési folyamat során fogadj örökbe egy facsemetét! A következő évtizedekben ez a fa elnyeli az utazásod során keletkezett pótlólagos CO2 kibocsátást. Részletek >>

Jelentkezés

Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk! Akkor is jelentkezz bátran, ha nincs társaságod! Mások is vannak ezzel így. Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem.

A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal.

Fizetési ütemezés

Ha több mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértéke 9.000 Ft. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.

Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.

Mi van, ha közbejön valami?

Ha nálunk kötöd az utasbiztosításod, akkor a részvételi díj 4%-áért tudunk kötni útlemondási biztosítást is, így ha komoly dolog jön közbe, a biztosító visszafizeti a teljes részvételi díjat. A jelentkezési folyamatban igényelj útlemondási biztosítást, ha szeretnél ilyet!

Kérdésed van?

Írj nekünk e-mailt! Legfeljebb egy munkanapon belül választ kapsz!

Ajándékutalvány

Vásárolj ajándékutalványt erre a túrára és lepj meg valakit!

Megvásárolom