Gerinctúra a Lengyel-Tátrában

Gyönyörű bércek, vadregényes fenyvesek, kristálytiszta levegő... Csak néhány azok közül a hívószavak közül, amik Zakopanét igazán vonzó célponttá teszik a magunkfajta természetkedvelő túrázók számára. A sült kolbász és forralt bor illata, a sétálóutca romantikára hívogató hangulata csak rátesz erre egy nagy lapáttal.

Lengyelország turisztikai gyöngyszeme Zakopane, és a felette magasló, káprázatos hegyvonulatok várnak Rád!

1. nap - Utazás, ismerkedés

Találkozunk késő délután, este a szállásunkon. Az este az ismerkedésről, tűzrakásról, kolbászsütésről fog szólni, és némi welcome Żubrówkák elfogyasztására is sor kerülhet – persze kizárólag a lengyel kultúrával és az egymással való ismerkedés jegyében.

2. nap - Egész napos gerinctúra

A második nap egy viszonylag nehezebb szakaszt fogunk megtenni. Felvonóval egészen 1987 méter magas Kasprowy-csúcsra fogunk feljutni, hogy minél több időt tölthessünk magasabb és látványosabb területeken. Közel 4300 méter távolságot és 936 méter szintet küzdünk le kb. 15 perc alatt. A kilátás szinte mindenhonnan párját ritkító.

Innen elindulunk a túránkra, a szlovák és lengyel határon, a hegygerincen. Több túraútvonal közül választhatunk, de mindenképpen garantált a lélegzetelállító látvány és a kellemes elfáradás.

Visszaérve a városba lehetőség lesz a helyi piacon bevásárolni helyi készítésű finomsajtokból (kecske, tehén, bárány). Meg fogjuk mutatni, hol érdemes finom áfonyás grillezett sajtot venni utcai árusoktól, vagy a gofriárust, ahol fantáziádra bízzák, mit szeretnél rárakni a gofridra. Vacsorázni hangulatos helyi vendéglőben fogunk.

3. nap - Egész napos túra a legszebb tengerszemekhez

Ismét egy egész napos túrára indulunk, most azonban vadregényes fenyvesek társaságában, hatalmas hegyekkel körülöttünk. Egy gyönyörű völgyön fogunk végighaladni, 1500 méter környékén egy menedékházat érintve érkezünk meg a Lengyel-Tátra egyik legszebb tengerszeméhez, melyet körbe 2000 méteres hegyek díszítenek. És ha ez még nem lenne elég ámulat egy napra, megnézzük a Lengyel-Tátra legnagyobb vízesését is.

Vacsora ismét hangulatos helyi vendéglőben lesz.

4. nap - Völgytúra, barlang, kaland

Ismét egy csodás, ám rövidebb völgytúrát teszünk meg. Utunk során elhaladunk szebbnél szebb sziklaképződmények mellett, látni fogunk egy igazi sajtműhelyt, ahol még ma is készítik a híres górál füstölt sajtokat. Egy hangulatos menedékház túránk célpontja, amelynek ablakaiból szép kilátás nyílik a környező hegyekre. Itt megpihenünk és megebédelünk. Visszafelé utunkon rövid kitérővel meglátogatunk egy barlangot. Visszatérve az autóinkhoz elbúcsúzunk egymástól, és örülünk a közösen megtett kilométereknek és az együtt eltöltött aktív pihenésnek, ami teljes mértékben kikapcsolt bennünket.

A túra nehézsége

Az első és második napi túra közepesen nehéz. Végleges döntést a túravezető fog a helyszínen hozni a csapat erőnlétét is (és más tényezőket is, pl. időjárás) figyelembe véve. Terveink szerint a nehezebbik túra kb. 16 km lesz, 700 m szinttel. Az utolsó túra könnyű, 12 km 200 m szinttel.

Felszerelés

Cipő: túrabakancs vagy kényelmes túracipő ajánlott. Egyéb, feltétlen szükséges kiegészítők: esőkabát, réteges öltözet, hiszen a hegyekben kiszámíthatatlan az időjárás, leégést megelőzve: sapka/fejkendő, naptej, napszemüveg. Akinek igénye, túrabot. A napi túrázáshoz kb. 20 literes hátizsákot is hozz magaddal.

Higiéna

Zakopanéban iható a csapvíz, és bizony finom is! Alapvető orvosságot, gyógyszereket érdemes hozni. A hegyekben magas UV sugárzás miatt naptejet mindenképpen hozzál magaddal.

Utazás

Az utazás telekocsi rendszerrel történik. Aki szeretné másokkal megosztani autóját, vagy szeretne másokhoz csatlakozni, azoknak szívesen segítünk összeszervezni gazdaságossági és környezetvédelmi megfontolásból. A Budapest-Zakopane távolság 323 kilométer, körülbelül bő 5 órányi autóútra fekszik. Ha nincs autód, vagy nem szeretnél vezetni, egyszerűen írd be a jelentkezéskor a megjegyzés rovatba, a többit bízd ránk!

Amennyiben szükséges, mikrobuszt bérlünk! Annyit biztosan ígérhetünk, hogy senkit sem hagyunk itthon!

Szállás

Egyszerű, de tiszta és komfortos panzióban alszunk, 4-7 személyes szobákban. A szobákhoz fürdőszoba is tartozik.

Ellátás

A részvételi díj tartalmazza a bőséges kontinentális reggelit és az első estén a vacsorát. A többi ebédet és vacsorát helyi kisvendéglőkben, nagy vendéglőkben, menedékházakban vagy utcai árusoknál veszünk magunkhoz, ízlés szerint.

A túrák során mindenki magának oldja meg az ellátást. Arra kérünk, hogy a szombati élelmet még a pénteki megérkezés előtt szerezd be, hogy a reggelünk ne a bevásárlással és egymásra várással teljen.

Pénz

A fizetőeszköz a lengyel zloty (PLN). Egy zloty körülbelül 75 forintot ér. Bankkártya és hitelkártya használata elfogadott, de azért hozz magaddal készpénzt is. Az árak a magyarországihoz hasonlóak, Zakopane főutcájának éttermei is megfizethető árúak. Érdemes a híres lengyel sajtból is feltankolni itthonra.

A Békatutajos utazásokon a társaság zöme 1975 és 1995 között született fiatal felnőtt. A kor persze másodlagos, szívesen látunk Téged is, ha az alábbiakkal azonosulni tudsz.

A közösségünkben van a helyed, ha…

  • ha a világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
  • ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
  • ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
  • ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
  • ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
  • ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.

Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.

Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)

Nem azoknak szólnak a túráink, akik…

  • ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
  • ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.

Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,

  • ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.

Nem fogadjuk a jelentkezését, annak...

  • ... akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát

Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.

Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is.

Nagy szeretettel várunk, ha a fent leírt kategóriába tartozol! :)

A túravezető

Két tapasztalt túravezető fogja vezetni a túrát.

A résztvevők száma

20 fő körül várható

Erről a túráról írtátok

"Nagyon köszönöm ezt a hosszú hétvégét Nektek! Még mindig nem tértem teljesen magamhoz, lélekben még a hegyek között vagyok, 1800 méteren. :) Eddig is szerettem kirándulni és a természetben lenni, de nem gondoltam volna hogy ekkora nagy löketet fogtok adni a továbbiakban. Már most tervezem a nyaramat, hogy mikor, merre menjek :) Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő években még sok csodás helyre fogok ellátogatni, ugyanis ez a túra önbizalmat adott és motivációt, így bátran fogok belevágni még magasabb hegyek megmászásába :) És abban is biztos vagyok, hogy még találkozunk!"

"Szuper volt! A szállás, a kaja (a szálláson, a menedékházban, az étteremben, de még az otthonról hozott is), a társaság ugyancsak tetszett, de a legcsodásabb mégis a táj volt, amit láthattam. Magamtól biztos nem jutottam volna el ezekre a fantasztikus helyekre. Köszönet Békatutaj, köszi lábaim! :)"

Tömören

Időpont: 2021. augusztus 12-15.
Szállás: panzióban, 4-7 ágyas, kényelmes szobákban
Ellátás: a részvételi díj tartalmazza az első, közösen elkészített vacsorát és a három reggelit, a többi étkezést menedékházakban, vendéglőkben oldjuk meg
Utazás: telekocsi rendszerben, mikrobuszokkal / személyautóval

Részvételi díj

A részvételi díj: hamarosan

A részvételi díj tartalmazza:

  • 4 nap túravezetést
  • a túraszervezést
  • szállást 3 éjszakára
  • bőséges kontinentális reggelit
  • a megérkezés estéjén a vacsorát
  • belépőt a Tátra Nemzeti Park területére két alkalommal
  • a felvonó díját a Kasprowy Wierch-re

A részvételi díj nem tartalmazza:

  • további étkezések költségét
  • biztosítás díját
  • utazási költségeket

Spórolási lehetőség

Ha szeretnéd megtalálni a legköltséghatékonyabb megoldást, a legjobb helyen jársz. Csoportos túrát szervezünk, ahol a csoport mérete folytán eleve kedvezőbbek a feltételek, mintha egyedül utaznál. 

Csökkentsd a részvételi díjad!

Ha törzsutas vagy, ne felejtsd el felhasználni törzsutas pontjaidat!  

Racionalizáld az utazásod!

A túrát telekocsi rendszerben szervezzük. Csatlakozz másokhoz vagy ajánld fel a saját autódat! Ha 6 autó helyett csak 4-gyel utazunk, az nem csak gazdaságossági, de környezetvédelmi megfontolásból is jó döntés. Nem is beszélve a szociális szempontokról... :)  A jelentkezés folyamatában tudod jelezni, hogyan szeretnél utazni.

Kompenzáld a CO2 kibocsátásod!

A jelentkezési folyamat során fogadj örökbe egy facsemetét! A következő évtizedekben ez a fa elnyeli az utazásod során keletkezett pótlólagos CO2 kibocsátást. Részletek >>

Jelentkezés

Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk! Akkor is jelentkezz bátran, ha nincs társaságod! Mások is vannak ezzel így. Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem.

A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal.

Fizetési ütemezés

Ha több, mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértéke xxxxx. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.

Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.

Mi van, ha közbejön valami?

Ha nálunk kötöd az utasbiztosításod, akkor a részvételi díj 4%-áért tudunk kötni útlemondási biztosítást is, így ha komoly dolog jön közbe, a biztosító visszafizeti a teljes részvételi díjat. A jelentkezési folyamatban igényelj útlemondási biztosítást, ha szeretnél ilyet!

Kérdésed van?

Írj nekünk e-mailt! Legfeljebb egy munkanapon belül választ kapsz!

GO!