A Dolomitoktól Provence-ig
- ( nap, -1 éjszaka)
A Dolomitoktól Provence-ig
Fényképezőgéppel Európa természeti csodáinál - komplex program, ahol a könnyű túrák kellemes izomlázát különböző vizekben lazítjuk le. Lesz hegyi patak, gyönyörűséges tó a hegyek között, tengerpart, jéghideg folyó óriás mészkőfalak között, aztán megint tengerpart.
Több évtizednyi csavargást eresztettünk át egy ritka szövésű halászhálón, hogy csak a legnagyobb halak maradjanak és íme az eredmény:
Élménybeszámolót egy korábbi túránkról itt olvashatsz!
Kicsit más, de még jobb túrát rakunk éppen össze, a neve Hegyek szerelmesei - Dolomitok, Júliai-Alpok és egy csobbanás az Adriában, keresd a naptárunkban augusztus 8. és 15. között!
1. nap: Budapest - Lago di Misurina
Az első napot jórészt utazással töltjük. Budapestről nagyjából 8 óra alatt lehet kijutni első esti szállásunk helyszínére, a Misurina-tónál található kempinghez.
A nap végén, miután csobbantál egyet a kristálytiszta és jéghideg tó vizében, vagyis miután a lábujjhegyedet legalább belemártottad a tó vizébe, és a tábortűznél ismerkedsz a csapat többi tagjával, már tudni fogod, hogy jól döntöttél. Ez egy király nyaralás lesz! :)
2. nap: Körtúra a Tre cime di Lavaredo körül

Tre cime di Lavaredo - a Három nővér (hibás fordítás) őrködik a Dolomitok cakkos gerincei felett. A világ 10 legszebb hegye válogatások örökös tagja.
Erős kezdés, az állad lehet, hogy fájni fog a nap végére, de a fényképezőgéped remélhetőleg bírni fogja a tempót! A napot túrabakancsos kirándulással töltjük, este mi is rendezünk egy szavazást! (Sokévi tapasztalataink szerint a Te listádban is előre ugrik majd a Tre Cime!)
"Tre cime di lavaredo gyönyörű volt, még esőben is. Változatos programok, kiváló túravezetők, nagyszerű társaság, mi kell még? :)"
Ezen a napon nem utazunk tovább, autókban maximum 40 percet töltünk egész nap. A túra kb. 12 km, a szintemelkedés kb. +-700 m.

3. nap: Dolomitok és a Garda-tó
Cortina d’Ampezzo - az 1956-os Téli Olimpia helyszíne, a Dolomitok szíve, a Tofane csúcsok, a Cristallo csoport és a Cinque Torri ölelésében.
Punta Serauta (2970 m), a Marmolada gerincén - egy kis kóstoló az I. világháború katonai hegyi útjaiból, bunkereiből, a borzongást ellensúlyozza a pazar kilátás a Marmolada gelccserére és a Fedaia-tóra.
Garda-tó, ahová a legnagyobb mászók járnak lazítani az 1000 méteres falak mászása után. Itt minden van, amitől a magunkfajta szerelembe esik: mászóutak, via ferraták, canyoning, mountain bike pályák és windsurf egy helyen. Itt zajlik minden évben a Rock Masters, ahol a sziklamászók világelitje méri össze felkészültségét. Az utcákon bolyongva az extrém sportok krémjével lehet összeakadni.
Szállásunk ezúttal a Garda-tó partjánál lesz, ismét kempingben!
"Ez a túra annyira jó volt, hogy az szavakkal leírhatatlan. A program is szuper, és hihetetlenül szép helyeket láttunk, és a társaság is egyszerűen fantasztikus volt. Már előre is gondoltam, hogy jó lesz, de ez felülmúlta minden elképzelésemet. Balázs és Tekla is fantasztikus volt."
4. nap: Garda-tó
A Gardánál garázdálkodunk. A program biztos pontja, hogy a Monte Baldo gerincéről jól lenézünk az 1700 méterrel alattunk elnyújtózó tóra. A lejutás alternatíváiról aztán dönthetünk, de legyen ez is meglepetés. :)
5. nap: Eze-Nizza
Eze - az útikönyvek szerint innen a legszebb a kilátás a Földközi-tengerre. És tényleg, a kisváros tetején elhelyezkedő kaktuszparkból elképesztő látvány tárul elénk. Aztán kinek-kinek kedve szerint: parfümgyár látogatás, vagy próbaútra vihető Ferrari. :)
A következő nagyjából két napot városnézéssel töltjük. Az uticélok: Eze, Nizza és Monte-Carlo!
Egy éjszaka erejéig Nizzában garázdálkodunk, közel a nyüzsgő éjszakai élethez!
6. nap: Nizza, Monte Carlo és meglepetés
A reggelt egy meglepetéssel kezdjük. Egy olyan különleges helyet keresünk fel, ahová ritkán jut el turista. Megígérjük, megéri a kis kitérőt.
Nizza - promenád a gyönyörbe. Kultúra, művészet, zene, ízek kavalkádja pumpálja ezt mediterrán szívet, melyet a boron-hegyi panoráma koronáz meg.
Monte Carlo - csak egy rövid kitérő Nizzából, de ha már itt vagyunk megmártózunk a gazdagságban, végighajtunk a Forma1-es pályán, egyenesen a szabad strandig.
7. nap: Verdon-szoros
Verdon - vissza a természetbe! Azúrkék folyó szeli ketté a több száz méter magas hófehér mészkősziklát. A lélegzet eláll! Európa Grand Canyonja a túrázók, mászók, kajakosok, kenusok kedvenc terepe. Naná, hogy mi is beülünk egy kenuba, és beevezünk a mérhetetlen sziklafalak közé!
"Változatos programok, lélegzetelállító helyszíneken. :) Szuper volt a szervezés, tetszett a rugalmasság"

"A verdoni csillaghullás észlelés szabályai: minimum két embernek kell egyszerre felkiálltani, hogy huuuuu, akik nem lehetnek közelebb egymáshoz 3 méternél!"

8. nap: Provence - A francia vidék íze
Kicsit lányos a romantika, de a zord férfiszívek is gyorsabban vernek, ha feltűnik Gordes, vagy Roussillon a látómezőben. Aztán nyalunk egy levendulafagyit (ettél már szappant?) és ez kijózanít, hogy magabiztos léptekkel mehessünk végig a világon egyedülálló színekben pompázó homokkövek közötti ösvényen.
Kis túra, kis nézelődés, kis fagyi.
9. nap: Hangulatos olasz kisváros a riviérán
Ha már hazafelé kell indulunk, vigasztaljuk magunkat egy a Virágok riviéráján fekvő kisvárossal.
Az erős kezdésre dobtunk még néhány lapáttal, hogy a végére maradhasson még némi ámulat. Egy tökéletes tengerparti naplemente méltó az utolsó estéhez!
Hazafelé még teszünk egy koktélcseresznyét a tortán található tejszínhabra, de hogy hogyan, az maradjon egyelőre titok!
Túrák nehézsége
Az út során könnyebb és közepesen nehéz gyalogtúrákkal találkozhatsz. A néhány órás egyszerű trekking túráktól a kicsit nehezebb, egész napos túrákig (Tre cime) változó nehézségű túrákra számíthatsz.
Programunkban a kulturális élményeken túl olyan túrákat kötünk csokorba, amelynek sikerét több, előre nem látható tényező is befolyásolhatja, mint pl. az időjárás, amelyre sajnos még mi sem vagyunk hatással.
A kenutúra kezdőknek is teljesíthető, az élményt elsősorban a látvány adja majd, nem a technikai nehézségek.
"A program(ok), útvonal(ak) mindig a legtökéletesebben van felépítve, nem lehetne jobban kitalálni!"
Utazás
Az utazás telekocsi rendszerben történik. Ne aggódj, ha nincs autód és akkor se, ha csak egyedül lennél az autódban! Egyeztetünk és úgy fogjuk elkészíteni a beosztást, hogy mindenkinek jusson hely és mindenki a lehető legkényelmesebben és leggazdaságosabban utazzon. Eddig még mindig sikerült ;) Ha sikerül optimálisan beosztani az autókat azzal nem utolsó sorban a környezetterhelésünket is csökkentjük.
Kisbuszt is bérlünk, ha nem szeretnéd utazásodat egyénileg megoldani, egész biztos, hogy senkit nem hagyunk itthon, aki időben jelentkezik!
A 9 nap alatt összesen 3600 km-t teszünk meg, ezen kívül Olaszországban számolni kell a viszonylag magas autópálya díjakkal!
Az útiköltség nagyjából 60-70000 Ft. (Autópályadíjakkal, benzinköltséggel, négyesével egy autóban, vagy mikrobuszban)
Felszerelés
Cipő: egy kényelmes, vízálló trekking bakancs szükséges a túrákhoz, emellett hozz magaddal egy jól lélegző könnyű cipőt vagy sarut. Ruházat: a városokban könnyű, szellős ruházat a célszerű, a hegyekben a kényelmes víz- és szélálló „lélegző” ruházat szükséges (elsősorban nadrág és kabát), amelyhez meleg aláöltözet ajánlott. Ne feledjük otthon a sapkát és a kesztyűt sem!
Persze léteznek szükségmegoldások, íme egy:
Mindenképp hozzunk magunkkal naptejet, UV szűrős napszemüveget!!! Emellett feltétlen szükséges a hálózsák (a hegyekben számíthatunk akár 0 C˚, vagy az alatti hőmérsékletre is), derékalj (polifoam) és sátor. Emellett: fejlámpa, gázfőző, zsebkés és kanál. Nem árt egy hőszigetelt kulacs, vagy termosz. Egy nagy hátizsák (legalább 60 liter) az utazáshoz, és egy 15-20 literes a kisebb túrákhoz. Ne feledd otthon fürdőruhádat sem!
Szállás
Szállásunk végig, a 9 nap alatt kényelmes, tiszta kempingekben lesz, melyek az alapellátáshoz szükséges helyiségekkel és felszereléssel bírnak.
Ugye nem félsz a sátorozástól?
Vannak páran, akik régóta szemeznek ugyan a túrával, de végül azért nem nyomják meg a jelentkezem gombot, mert esetleg még sosem sátoroztak, vagy kényelmetlennek gondolják.
Ó. Hát ez igazán nem lehet akadály. Nem lehet mindenki profi sátorozó, szerencsére túravezetők is jelen lesznek, akiknek pont az a dolguk, hogy a kezdőknek segítsenek.
Ha nincs sátrad, nyugodtan hívj fel és szívesen adunk tanácsot, hogy milyet vegyél, vagy hogy hogyan viselkedj ahhoz, hogy valaki befogadjon a sajátjába ;)
Ami a kényelmet illeti: igen, ez nem olyan lesz, mint az otthoni ágyad. Igaz. Viszont olyan élményt ad, amit nem lehet helyettesíteni semmilyen szállodai szobával. A csillagok alatt hajtod álomra a fejed, és a természetben ébredsz. Olykor tengerparti, máskor hegyvidéki kilátással....
Még mindig nem vagy róla meggyőződve, hogy szeretnél sátorozni? Hadd segítsünk! Olvasd el a sátorozásról szóló kis írásunkat >>
Ellátás-Élelem
Az ellátásról jórészt magadnak kell gondoskodnod! A részvételi díjban 3 közösen főzött bográcsos vacsora van benne.
Helyenként éjszakai fürdőzéssel egybekötött piknikezés előfordulhat:
Az árak a magyarországihoz képest kb. 20%-kal magasabbak.
Az út során mindig lesz lehetőség feltölteni az élelmiszer-készleteket, friss kenyeret, palackozott vizet és egyéb, hűtés nélkül romló jellegű élelmiszert vásárolni. A francia konyhát nem kell bemutatnunk. Adunk alkalmat a kóstolgatásra.
"Balázs egy buddha nyugalmával vezette a csapatot, s végére a 22 különböző és idegen emberből egy baráti társaság alakult ki :) "
Élménybeszámoló
2016-os túránkról az egyik utasunk írását a kalandturatarsasag blogon olvashatjátok.
A Békatutajos utazásokon a társaság zöme 1975 és 1995 között született fiatal felnőtt. A kor persze másodlagos, szívesen látunk Téged is, ha az alábbiakkal azonosulni tudsz.
A közösségünkben van a helyed, ha…
- ...a Világra nyitott, az átlagosnál jóval rugalmasabb, intelligens, kalandvágyó ember vagy,
- ha nem csak elviseled, de még örülsz is, hogy más emberek társaságát élvezheted, még akkor is ha ez igényli az alkalmazkodás, a türelem és a megértés tudományát,
- ha nem zavarnak olyan "kényelmetlenségek", mint az eső, a sátorozás vagy akár esetenként a nyugaton megszokott minőségű fürdőszoba hiánya,
- ha közvetlen vagy és nem csak elviseled, hanem még jól is esik, hogy mi mindenkivel tegeződünk,
- ha el tudod fogadni, sőt élvezed, hogy adott esetben hajlandóak vagyunk változtatni a programon, ha azzal hozzáteszünk az élményhez,
- ha szeretsz élni és imádod a természetet, a szabadságot, a szabadban való mozgást.
Minden túrán többen vannak olyanok, akik először utaznak velünk, és vannak akik többször vettek már részt békatutajos túrán.
Az se lehet gond, ha egyedül jelentkezel, rendszerint mások is vannak ezzel így. Sőt, épp az a lényeg, hogy nálunk új barátokat találhatsz! :)
Nem azoknak szólnak a túráink, akik…
- ...az előre megfogalmazott elvárásaikról a körülmények, és a velünk utazók közös érdekeinek fényében sem szívesen mondanak le,
- ...-et sok esetben zavar, hogy mások másként vélekednek a világról, és az övéktől sok esetben eltérő értékek mentén szervezik az életüket.
Olykor felhívnak az idősebb korosztály tagjai, hogy ugyan idősebbek a célcsoportnál, ámde kitűnő egészségnek örvendenek és jól bírják a túrákat. Ez fontos és örömteli dolog, de nem ez a kritérium. Nem baj, ha idősebb vagy. A probléma akkor van,
- ha a koroddal a rugalmasságod és alkalmazkodóképességed jelentősen csökkent.
Nem fogadjuk a jelentkezését, annak...
- ...akiről korábban azt tapasztaltuk, hogy a fentiek alapján nagyon nem illik a képbe és ezzel elrontja a társaság hangulatát
Igen, jól érted, a túráink jó hangulatának érdekében fenntartjuk magunknak a jogot, hogy a békatutajos szellemiséghez nem illők jelentkezését visszautasítsuk.
Ez mindannyiunk érdeke, nekik sem lenne jó élmény velünk túrázni, ezzel tehát csak megelőzzük a gondokat. Nem állítjuk, hogy a mi stílusunk jó, a vagy esetleg a legjobb, azonban ahogy autóból is a stílusodhoz és lehetőségeidhez illőt választhatsz, ugyanúgy megteheted ezt az utazási irodákkal is.
Nagy szeretettel várunk, ha a fent említett kategóriába tartozol! :)
A túravezető
Balázs lesz, akinek munkáját megfelelően nagy létszám esetén másik túravezető társa segíti.
A résztvevők száma
20 fő körül várható.
Erről a túránkról írtátok
"A szervezés kitűnő volt. A túra programmal teli, rengeteg látnivaló, nem mindennapi élmény. A túravezetők mindig, minden körülmények között urai voltak a helyzetnek. Kellő "szigorral", de remek humorral irányítottak.Úgy indultam neki a túrának, hogy jól fogom magam érezni. Ez azért is sikerülhetett, mert mind a túravezetők (Balázs, Emez) mind pedig a túratársak hozzájárultak ehhez. Igazán remek volt!" (Edina)
"Egy nagyon komoly ZIP fájlt kaptunk élmények terén, amit öröm lesz kicsomagolni a szürke hétköznapokon. Én részemről nagyon jó húzásnak tartottam a titkos kis barát vonalat, meg a közös főzéseket is. Az utolsó főzésre már úgy összeszoktunk, hogy alig kezdtünk neki, már szinte készen is voltunk. A helyszínek közül nem lehetne kiemelni egyet sem, hogy miért az volt a legjobb/legszebb, mindegyik ott sorjázik a "menten lehidalok tőle" kategóriában. A verdoni evezésről csak annyit, hogy még a rettentő mélyvízparám is behódolt az elmondhatatlanul meseszép panoráma oltárán. Egyszóval hálás köszönet ezért az egy hétért, ezért a kompakt kis látvány-lembasért! :)"
"Emez és Balázs tökéletes túravezető párost alkotnak. Szívesen mennék máskor is velük." (Aranka)
"Ez a túra annyira jó volt, hogy az szavakkal leírhatatlan. A program is szuper, és hihetetlenül szép helyeket láttunk, és a társaság is egyszerűen fantasztikus volt. Már előre is gondoltam, hogy jó lesz, de ez felülmúlta minden elképzelésemet. Balázs és Tekla is fantasztikus volt, szóval nincs sok kritizálnivalóm."
"Őrülünk, hogy megismerhettük Balázst és Attilát. Balázs kitünően kezelte a helyzeteket, remek embernek ismertük meg. Attila jól kiegészítette. És remek sofőrők is voltak. Kőszőnjük nekik ezt a remek élményekkel teli szép utat." (Éva)
"Nekem jó volt,nagyon élveztem,mindent meg tudtam, amire kíváncsi voltam." (József)
"Jó, humoros és kifejezetten problémamegoldó túravezető, aki mellett biztonságba érezte magát az ember. Kenuzás a kanyonban volt a legjobb program!"
"A program(ok), útvonal(ak) mindig a legtökéletesebben van felépítve, nem lehetne jobban kitalálni!
Balázs egy buddha nyugalmával vezette a csapatot, s végére a 22 különböző és idegen emberből egy baráti társaság alakult ki :) Ritkaság!"
Tömören
Időpont:
Kicsit más, de még jobb túrát rakunk éppen össze, a neve Hegyek szerelmesei - Dolomitok, Júliai-Alpok és egy csobbanás az Adriában, keresd a naptárunkban augusztus 8. és 15. között!
Szállás: kemping
Ellátás: három alkalommal közös bográcsozás, önellátás
Utazás: mikrobusz és/vagy telekocsis
Részvételi díj
Hamarosan
A részvételi díj tartalmazza:
- a szervezést,
- a túravezetést,
- a szállást 8 éjszakára,
- magyar nyelvű túravezetést 9 napra,
- belépők díját a kaktuszparkba (Eze), a homokkövekhez,
- a felvonók árát (Punta Serauta, Monte Baldo),
- a kenuzás költségét,
- három bográcsos vacsora költségeit.
A részvételi díj nem tartalmazza az utazás költségeit (mikrobusszal várhatóan xxxx Ft), valamint az ellátást a három bográcsos vacsorán kívül.
Spórolási lehetőségek
Ha szeretnéd megtalálni a legköltséghatékonyabb megoldást, a legjobb helyen jársz. Csoportos túrát szervezünk, ahol a csoport mérete folytán eleve kedvezőbbek a feltételek, mintha egyedül utaznál. De ezen felül is van pár tippünk:
Csökkentsd a részvételi díjad!
Ha törzsutas vagy, ne felejtsd el felhasználni törzsutas pontjaidat!
Utazz tele kocsival, ne egyedül!
A túrát telekocsi rendszerben szervezzük. Csatlakozz másokhoz, vagy ajánld fel a saját autódat! Ha 6 autó helyett csak 4-gyel utazunk, az nemcsak gazdaságossági, de környezetvédelmi megfontolásból is jó döntés. Nem is beszélve a szociális szempontokról... :) A jelentkezés folyamatában tudod jelezni, hogyan szeretnél utazni.
Takarékoskodj a költőpénzeddel!
Bár Franciaország általánosságban is drágább, mint Magyarország, azért szupermarketekben olcsóbban lehet vásárolni, mint kávézókban, éttermekben. És segítünk is benne, hogy megtaláld ezeket, hogy a reggelire, napközbenre szükséges élelmiszereket be tudd szerezni. A francia kempingekben nem engedik meg, hogy tüzet rakjunk, de gázfőzőn össze lehet ütni egy-egy vacsorát, és éttermekből is a helyiek által is kedvelt, megfizethetőbb árúakat fogja javasolni a túravezető.
Kompenzáld a CO2 kibocsátásod!
A jelentkezési folyamat során fogadj örökbe egy facsemetét! A következő évtizedekben ez a fa elnyeli az utazásod során keletkezett pótlólagos CO2 kibocsátást. Részletek >>
Jelentkezés
Minden fiatalt és lélekben fiatalt szeretettel várunk! Akkor is jelentkezz bátran, ha nincs társaságod! Mások is vannak ezzel így. Biztos lehetsz benne, hogy a túra során nagyszerű emberekkel ismerkedhetsz meg. Ha akarod, ha nem.
A jelentkezés menete a következő: Ha elhatároztad magad, nyomd meg a jobb oldalon a ’Jelentkezem’ gombot, majd menj végig a regisztrációs formulán! A procedúra végén kapsz egy automatikus e-mailt. A jelentkezés feldolgozását követően (legfeljebb 1-2 munkanapon belül) kapsz tőlünk egy általunk írt e-mailt is a számlával és további tudnivalókkal.
Fizetési ütemezés
Ha több, mint 30 nappal a túra indulása előtt jelentkezel, előleget kérünk, melynek mértéke xxxxx Ft. A hátralék a túra indulása előtti 30. napon esedékes. Ha neked egyszerűbb, választhatsz úgy is, hogy egyben befizeted a teljes összeget a jelentkezéskor.
Ha a túra indulása előtti 30 napon belül jelentkezel, a teljes összeget egyben kérjük befizetni.
Mi van, ha közbejön valami?
Ha nálunk kötöd az utasbiztosításod, akkor a részvételi díj 4%-áért tudunk kötni útlemondási biztosítást is, így ha komoly dolog jön közbe, a biztosító visszafizeti a teljes részvételi díjat. A jelentkezési folyamatban igényelj útlemondási biztosítást, ha szeretnél ilyet!
Kérdésed van?
Írj nekünk e-mailt Vagy hívd Balázst a +36306572904-es számon! Ha nem veszi fel, vissza fog hívni.